2008. jún. 29. 20:25 - írta kuttor.csaba Jó kis hétvége lehetett volna ez a bajai. A tavalyi versenyről sok jót hallottam, ezért mindenképpen ott akartam lenni a mostani hétvégén. Az egész hétvége aztán balszerencsék sorozatából állt, aminek a végén Csizmadia Gyula és fia tette fel a koronát… A kezdetektől három csapattal szerettünk volna kiállni. Két felnőtt férfi és egy felnőtt női csapattal. Nos, a második számú férfi csapatunkból sérülés miatt kidőlt Zahorecz „Zacsi” Zsolt, és némileg hasonló indokkal maradt távol Góg Anikó is, ami pedig női csapatunkat gyengítette meg jelentősen … Ezt a problémát még orvosoltuk Képes Gergő és Gellér Gabi csatasorba állításával, de aztán újabb váratlan események történtek. Kepire esküvői sofőr szerep várt szombaton, míg a tuti női versenyzőnk, Danka Olgi wakeboardozás közben szenvedett balesetet… A női csapatból így egy versenyen kívüli Uniqa Team – Karc Kecskemétes kooperáció lett, akik két ifi versenyzővel és egy főállású doktornővel, egyetlen Svéd Amcsinkkal a negyedik helyet szerezték meg. Szerintem az eredeti felállásban újra dobogós helyezést ünnepelhettünk volna! A férfi kettes csapatból Benedek Laca, Bálint Zoli nomeg Polonyi „Ica” Balázs közreműködésével egy igen vegyes Uniqa-TVK-Karc csapat lett, mely szintén derekasan helyt állt. Az első csapattal természetesen a dobogó volt a cél, amit első emberként meg is alapoztam azzal, hogy elsőként, előnnyel váltottam Kis „valami mindig történik velem” Gyulát. Nos, most éppen az történt, hogy egy bóját kihagyva ért partot, pedig előtte ott ment végig a kajakos… Visszaugrott, megkerülte, de ezzel álmaink szerte is foszlottak, onnantól a tisztes helytállás volt a cél. Ezt a körülményekhez képest nagy küzdéssel Gyula, majd az őt követő Fegyver Peti egy ötödik hely képében össze is hozták. Szóval a szombati nap nem rólunk szólt, de gondoltam, hogy ha ilyen sokkanyaros a bringapálya, akkor terveimmel ellentétben fáradtan is vállalom a vasárnapi sprint versenyt, mert úgy tapasztaltam a váltó alatt, hogy ez nem nagyon tetszik a versenyzők többségének. Az úszás jól is ment, elúsztunk hárman, majd egy nyolcfős bollyal egész jól haladtuk kerón is. A bringás pálya azonban meglepett. Szerintem minősíthetetlenül gyenge volt az aszfalt minősége! Mind a macskaköves tér mind a szigeti kis út alkalmatlan kerékpározásra, főleg amikor megkezdődtek a körözések. A kerékpárok sem köszönték meg. A kormánycsapágyakban és a kerekekben ez már akár károkat is okozhatott…. A haladásunkra is rányomta ez a bélyegét, így történhetett, hogy később felértek ránk még páran, és a futást már egy 11 fős csapat kezdte meg. Ebben gyakorlatilag mindenki benne volt, aki számított. Az első kör feléig majdnem együtt haladtunk mind, de már ekkor is folyamatosan figyelmeztettek a versenybírók, hogy a rajtszámom nincs elöl. Párszor előre tettem, de nem túlzok: 5-6 lépés után mindig hátracsúszott. Egyrészt az Orca ruhán elég könnyen csúszkált a kapott bugyigumi, másrészt volt némi szembeszél. Nem utolsó sorban pedig háromperces ezreknél olyan 20km/h-val fut a sportoló, tehát már ez is elég ahhoz, hogy megforduljon a rajtszám. Közben fokozódott a helyzet, mert egy váltás után hárman maradtunk az élen, Faldum Gabi, Bajai Peti és jómagam. Ekkor sokadszorra üvöltött rám a kerékpáros versenybíróként üzemelő srác, aki úgy tudom a Csizmadia Gyula fia volt, hogy tegyem előre a rajtszámot. Olyan 180-as pulzussal elkövettem azt a hibát, hogy nem éppen ékes irodalmi nyelvezetben, egy levegővel elüvöltöttem magam: hagyjanak már ezzel az egésszel, mert a k…a rajtszám nem marad elöl! Főleg, hogy az összes versenybíró nevemen szólított, azaz valószínűleg jól felismerhető voltam, chip volt a lábamon, rajtszám a vállaimon, amit még most sem bírok lekaparni, illetve 5cm magas betűkkel a nevem a mellkasomon… Úgy látszik ez mind csak világkupákon elegendő. A mi magas szintű triatlonunkban még szükséges a rajtszám, hogy a rosszcsont versenyző előre megfontolt szándékkal ki ne játssza éber versenybíráinkat. Félreértés ne essen, nem tiltakozom én a rajtszám viselés ellen, de nem gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladata egy versenybírónak, hogy a versenyzőket szekálja folyamatosan. Tudom-tudom! Szabály! Mint ahogy az is, hogy égőkészlet legyen a kocsiban meg sárga mellény, mégis csak unatkozó rendőrök szoktak ezzel büntetgetni. Mint ahogy feltűnési viszketegségtől szenvedő versenybírók szoktak kizárni valakit egy verseny közbeni „bazmegért”, rajtszámért, vagy egy felezővonal átlépésért (2000 OB, Lenti Zsolt…) Lényeg a lényeg, magán a versenyen tisztességgel összehoztam egy harmadik helyet, az egyre acélosabb Faldum és az újra bombaformában szereplő Bajai előtt. Ez viszont már nem volt érdekes, mert útközben Csizmadia papától megkaptam a pirosat is… Mint utólag elárulta, szerinte én direkt az ő bosszantásáért húzgáltam hátra a rajtszámom. NO COMMENT… Pedig előző nap, hasonló kérdésére már kulturáltan elmondtam neki, hogy nem tudok mit csinálni, egyszerűen a bugyigumival nem marad elől a rajtszám! Most úgy érzem elvettek tőlem egy harmadik helyet, az ezért járó pénzdíjat, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az idei Triatlon Tourt is. Ezek után semmi kedvem a magyar versenyekhez, valószínű, hogy az OB helyett is egy török ETU versenyre utazom inkább. És nem vagyok szerintem egyedül, aki úgy véli, itthon valami nagyon nem stimmel a triatlonban… Középtávú OB-n hülyére bolyozhatják magukat a versenyzők, a váltó OB-n a lányok fiúkon utazhatnak, vagy a körözöttek beállhatnak a körözőknek. A felvezető motoros kedvére segíthet versenyzőket. De sorolhatnák még a következmény nélküli furcsaságokat… Talán azzal kellene foglalkozni a jövőben, hogy ezeket orvosoljuk…

2008. jún. 22. 12:14 - írta kuttor.csaba Idei tízedik olimpiai távú versenyemre készülődtem Ljubljana után. Sajnos a szétdurrant vénás bal karomnak nagyon nem tett jót a csőmax versenyzés, ezt igyekeztem azzal orvosolni, hogy egész úton Bardolino felé ráirányítottam a klímát. Ez egész jó ötletnek bizonyult, mert estére sokat javult. Ebben persze belejátszott egy levél Cataflam és fél tubus Dolobene is, de hát tudjuk, az élsport már nem feltétlenül az egészségről szól… 3 óra magasságában csütörtökön meg is érkeztünk Bardolinoba, ahol előzőleg csak péntek estére volt szállásunk, tehát valami hajlék után kellett néznünk Kenéz barátommal. Bardolino nem éppen a kopogószemű kisnyugdíjasok terepe, tehát igen megörültem, amikor az utcán összefutottam a főrendező Danteval, aki bár egy szót sem beszél angolul, de egy biccentéssel áment mondott az aznapi szállásunkra is – legalább is én azt annak vettem… Gyorsan megkerestük a hotelt, ahol egy tóra néző, négycsillagos, tipikus „honeymoon” szobát kaptunk. Ha azt veszem, a nevezési díjjal együtt Dantenak máris 400eurojába kerültünk! Ez aztán a vendégszeretet… Kenéznek mindössze egy erős úszás volt betervezve, és egy melós dimbes-dombos kerékpározás, majd egy levezető futás, míg magamtól mindenképpen top6-ot vártam, de természetesen az igazi mindig egy dobogós eredmény. Két nap lazulás, pályabejárás után brutál melegben, kábé 40fokban természetesen délben volt a rajt. Olasz szokásoknak megfelelően a 24fokos vízben is engedélyezett volt a neoprén, amiben én a rajt előtt már majdnem hőgutát kaptam, de mivel a profikon kívül mind az 1500(!) versenyző ezt szeretné, ezért ez van… Hála Istennek indult megint Ballerini, aki akkor úszik el a mezőnytől, amikor csak akar. Természetesen mindig akar, így most is elúszott. Mi meg négyen lobogtunk a lábvizén. Bringán így volt némi forgás, meg veretés, sikerült is 15km alatt egy perc előnyre szert tenni, de aztán megakadt az összhang köztünk, ráadásul a hátsó régiókban összeállt egy 15fős boly, ami jobban haladt a mienknél. Lehet, hogy ezt valahonnan tudták az olaszok, mert totál leálltak. 30km-nél meg is érkezett a csapat, benne De Gasperi, Fioravanti, Pertusati és nem utolsó sorban a Füredi Hero Rendes Csabi. Szép kis futásnak néztünk elébe… Sajnos a depóban megint óvatosra vettem a figurát, az első Nicolas Becker mögött 9mp-el mentem ki futni. Az őrült rohanás legtöbbünknél viszonylag hamar megfontolt tempófutásba váltott át, köszönhetően az egyre durvább kánikulának. Rengetegen kiszédültek a mezőnyből, nekem is voltak kellemetlen pillanataim méghozzá kellemetlenül hamar… Mindössze 3km-nél, akkor már a második helyen, a francia fiú mögött 30méterrel azt éreztem, hogy ez így nem megy tovább! Megvártam egy lelkes olasz fiatalt, aki a hátára vett 6-ig, majd hálátlan dögként otthagytam megint, és megpróbáltam lealázni Beckert. Ekkor újra jött a baltás ember… Megint úgy éreztem, hogy menten elájulok, de az olasszal már nem akartam tovább közösködni, ezért gondoltam megeresztek egy utolsó nagy küzdést. Ez arra volt csak jó, hogy az első nem távolodott, a harmadik meg nem közeledett. Ők meg biztos csak azt gondolták, hogy a magyar srác hú mennyire profi, tők egyenletesen fut… Mindenesetre jó lett volna egy edző, vagy egy magyar szurkoló, aki különbségeket mér, illetve bemondja, ki hogy mozog, mert a francia koma állítólag annyira ki volt már, hogy egy bizonytalan hajrának is megadta volna magát. Ezt később a doppingvizsgálatnál nekem meg is erősítette. Saját bevallása szerint percekig csak csillagokat látott a célban. Arcokat már kevésbé. Ehhez képes én fittipaldi voltam! Bár egylábas guggolásokba nem kezdtem volna örömömben… Doppingot meglepően hamar elintéztem, amibe belejátszott, hogy ezt is olaszosan lazán kezelték. Sokkal oldottabb volt a légkör, a doki sem nézte 5 centről a cerkát, szóval hamarabb oldódott a gát… Utána bedobtuk magunkat a kocsiba és personal best-et elérve, 8órán belül, hajnali kettőre már ágyban is voltam. Remek hét volt. Jöhet a megérdemelt pihenés.

2008. jún. 22. 11:31 - írta kuttor.csaba Hagyományosan szerdán rendezték meg a ljubljanai szuper sprint versenyt, ami egyrészt extrém rövid: 200m úszás – 5km kerékpár – 1,2km futásból áll. Másrészt különlegességként a számok sorrendjét is váltogatni szokták, ami nekem különösen kedvező, mert az úszással végződő futamot általában behúzom, és akkor már nagy baj nem lehet… Ez volt a negyedik ilyen verseny, eddig kettőt nyertem, egyszer második lettem. A szlovén rádió most már felhív például verseny előtt egy rádióinterjúra, és nem kis túlzással „King of Ljubljana”-ként emlegetnek… Nos, idén a King egy kicsit beégett, mert többek között nem váltogatták a számok sorrendjét, mondván, nagyon hideg a víz. Vitatkozni ezzel nem is szeretnék, hiszen 14 fokos általában… A gond az, hogy eddig is ennyi volt, és ez senkit sem érdekelt mostanáig. Az igaz, hogy új élményt jelentett felhevült testtel, csőmax futás után beugrani a vízbe, de talán pont ez volt az, ami a malmomra hajtotta a vizet. Most ez kimaradt, ráadásul a középső futamot duatlonná alakították, ami főleg nem volt nagy öröm számomra, főleg úgy, hogy a mezőnyben ott volt az a szlovén Cebin, aki U23-s duatlon Európa-bajnok. Természetesen be is húzta azt a futamot. Egyébként sem lehetett bírni a sráccal. Nagyon elemében volt, ugyanúgy, mint Pável Simkó aus Szlovákia, aki arról hírhedt, hogy szegény Lipit kiverte az Olimpiáról. Végül is, ha most csináltam volna egy jó nagy tömegbukást Simkóval az epicentrumban, akkor Lipi mehetne az Olimpiára… Francba, hogy ez most jut eszembe!  Nos, a három futam a szokásos izgalmak közepette alakult így is, de éreztem, hogy nekem a csúcs a dobogó harmadik foka lehet idén. Ezt össze is hoztam, nem kisebb nevek előtt, mint a két olasz, D’Aquino és Casadei. Szóval tulajdonképpen elégedett lehetek, főleg hogy előtte volt egy-két rossz omen. Először is szétrúgtam véletlenül az uszodában egy padot, ami után a cipőt alig tudtam felvenni a lábamra, a kislábujjam pillanatnyilag is atomlila. A másik dolog talán még kellemetlenebb volt. Utazás előtt még beadattam magamnak egy vénás vasat, mert nekem non-stop vashiányom van, és időnként szükség van erre. Doktor Svéd „a füledbe is beadom” Amelitához, az klub örökös egészségügyes versenyzőjéhez fordultam ismét eme kéréssel, de most valami zavar támadt a rendszerben, mert mindkét vénám, plusz még a képfejemen lévő is, szétrobbant… Valószínű, hogy az ereimmel van valami bibi, szóval a hétfőm valószínűleg egy kivizsgálással fog telni. Mondjuk a vas bekerült végül, nagyon rosszul nem éreztem magam - eltekintve, hogy begyulladt az egész karom – így a ljubljanai verseny után tovább is utaztam másnap reggel Bardolinoba, ahol a jubileumi 25-ik versenyre voltam hivatalos. Címvédőként…

2008. jún. 15. 17:21 - írta kuttor.csaba Sokan kérdezhetik a szombati ETU kupa után: Ez meg mi volt?! Hát ez az volt, hogy a lábam nem kívánta még a mozgást. Pontosabban lövésem sincs egyelőre, hogy miért olyan a lábam még mindig, mintha egy úthenger ment volna át rajta, de tény, hogy körülbelül úgy éreztem magam az első bringa kilométereken, mintha épp beértem volna a kanadai VB céljába. Állandó görcshatáron lavíroztam. Az úszásra ez nem nagyon nyomja rá a bélyegét, ezért ebben a számban semmi szokatlan nem történt, második helyen abszolváltam. Végig egy szlovák srác fenekén utaztam, akinek a neve:Varga. Próbáltam is vele kommunikálni, de szavaim falra hányt borsók voltak, mert egy mukkot sem értett magyarul. A végén rátett egy lapáttal a fiú, aminek eredményeképpen nem csak én, de mögöttem még jó páran megszakadtak, így adott volt a feladat: szökni kell! Ezt kezdetben hárman oldottuk meg:Varga, a horvát Cubric és jómagam. Már ekkor éreztem, hogy ezt nem nagyon kellene erőltetni, mert nem tudok úgy vállalni, ahogy az elvárható lenne, és csak az energiánkat pazaroljuk. Ennek szellemében szépen le is lassítottunk, és bevártuk az üldözőket. Egy 15 tagú boly alakult ki, amiből Balogh Lőrke egyszer csak eltűnt, míg Pocsai Balázs bukott. Maradt tehát egy 13tagú társaság, amely innentől elég jól összedolgozott. Elsősorban az ausztrál Halverson és Cubric nyomta vaddisznó módra, de azt hiszem – görcs ide vagy oda – én is kivettem a részem a munkából rendesen, plusz a koordináló szerepet is felvállaltam olykor, ha lankadt a harci szellem. Végül több mint egy perces előnnyel kezdhettük a futást. Ez nem tűnt túl soknak abban a tudatban, hogy mögöttünk több nagy futó is volt. Dmitry „Gyima” Gaag, Elvery, Lipták „Lipi” Tomi de akár Fecskovics „Fecsó” Attila is felérhet ilyen messziről. Valószínűleg a hideg víz, és a kánikulának egyáltalán nem nevezhető hőmérséklet is az oka volt, hogy elég lassan közeledtek ránk. Én az ötkörös futópálya pálya első körét még a második helyen hoztam, hét másodperccel Halverson mögött, de aztán kezdett egyre komolyabban görcsölni a combom, ezért vissza kellett vegyek az iramból. A kanyarok és fordítók dühítően lassan mentek csak. 6-7 kilométerig gyakorlatilag az orromon vettem a levegőt, annyira nem tudtam kifutni magam, de aztán 19-re lapot kellett húzzak, különben félő volt, hogy a top10-ből is kicsúsztam volna. A negyedik körben elindultam, ami arra jó volt, hogy majdnem elmentem Gyimával, visszaelőztem Cubricot, és 9km-nél a hatodik helyen fordultam. Sajnos ebben a helyzetemben hajrára legkevésbé sem voltam alkalmas, így a felzárkózó Elvery, Lipi, és Faldum Gabi könnyedén előztek be. A kilencedik hely egyértelműen csalódás, főleg, hogy ezt az ausztrál srácot idén többször lefutottam, Dél-Afrikában például több mint egy perccel… Mindazonáltal keringésben úgy érzem, rendben vagyok, így ha az izomzatom kipiheni az idei 11 versenyt, és végre visszaállok a kanadai időről magyarra, akkor a hétvégi bardolinoi versenyen címvédőként nem fogok rosszul menni. Meg kell még említeni két magyar nagy menését. Mind Bajai Peti harmadik helye, mind Rendes Csabi ezüstje a kellemes meglepetés kategóriájába esik, kőkemények voltak, mint a Rolling Stones! Utóbbi eredménye miatt különösen boldog és büszke vagyok. Bár már az UTE színeiben versenyez, de tudni kell, hogy három évig volt tanítványom, és lakótársam. Fizikailag még ennél is több van benne, és úgy látszik, kezd fejben is összeállni a versenyzése. A londoni Olimpiára egy tuti emberünk lehet….

2008. jún. 13. 14:37 - írta kuttor.csaba A világbajnokság után kicsi, de lelkes csapatunk hazatért Vancouverből. Idén nekem már a nyolcadik rövid távú versenyem volt a VB, de úgy tűnik egy ilyen igénybevétel nem hasonlítható más versenyekéhez. Mindenkinek van valami kis nyavalyája, nekem a verseny alatt görcsölgető bal combom nem túl fitt még mindig, továbbá a többiekkel egyetemben a hátamban találhatók kőszerű képződmények. Utóbbi kialakulásában valószínűleg szerepet játszott a 11fokos víz, és az emiatt kialakult görcsös úszóstílus. Hétfőn indultunk haza Kanadábó, amiből keddi érkezés lett, tehát a balatonfüredi ETU kupa előtt maradt három nap a regenerálódásra és a felkészülésre. Én úgy döntöttem, hogy ami nem megy, ne erőltessük… Vállaltam egy úszóedzést, egy kerékpározást és két futást. A három napon összesen… Most egyelőre azon mesterkedem, hogy a bioritmusomat a régi mederbe tereljem. Első nap még jól ment az alvás, de utána hajnali 3órakor nyugodtan összehozhattunk volna egy körtelefont a többi VB résztvevővel, így Nógrádi „Nógi” Tamással vagy Török „Dusi” Alfréddal. Tegnap hátba támadtam a szervezetem! Éjfél után feküdtem le – sokat segített egy pókertorna… - és mindjárt ment az alvás délig. Szerintem most már rendben lesznek a dolgok. A szombati mezőny nem tűnik olyan bivalyerősnek, bér kétségtelen, hogy sokan vagyunk, ami azért okozhat majd meglepetést. Szerintem a top10ben több magyar is lesz, remélem velem együtt. A következő hét is a „no training” jegyében fog eltelni számomra, de azért zsigerből megcsinálom a „kötelezőket”! Szerdán egyik kedvenc versenyem következik majd, a ljubljanai szupersprint, hétvégén pedig valószínűleg visszatérek Bardolinoba. Címvédésről így szó sem lehet, de egy kellemes helyszínen jót fogok versenyezni. Aztán elkezdem a felkészülést a tiszaújvárosi VK-ra, ami most egyik főversennyé lépett elő nálam.

2008. jún. 9. 19:38 - írta kuttor.csaba

Ha

 

Nos, egyelőre úgy néz ki, mégsem sikerül ez a harmadik Olimpia nekem. Valaki odafent nagyon nem akarja, hogy összejöjjön.

Természetesen a legegyszerűbb az lett volna, ha tegnap a VB-n bejövök top30-ban. De valljuk be, ideális körülmények között ez nem volt túl reális elvárás velem szemben. Ezzel együtt utólag szemlélve elég közel voltam hozzá, hogy megcsináljam. 70 pontra van az induló helyen végzett olasz D’Aquino, és 60-ra az első várólistás brazil Moreira. Ez azt jelenti helyezésre átszámítva, hogy 28-iknak kellett volna beérnem az induló helyhez, 29 vagy 30-adiknak pedig az első várólistáshoz. Ez most azért messze volt…

Most, hogy ilyen picin múlik elgondolkodtam rajta, hogy mennyi lehetőség lett volna rá ezt a pontmennyiséget összeszedni.

Ha

Madridban múlt héten nem szakad el a láncom… 30-an értek be, tehát ha bottal végigsétálok, is keresek vagy 100 pontot. Ehhez tényleg nem kellett volna semmilyen bravúr. Hogy nem szerzek valahol pontot, azzal semmi gond nincs, a probléma viszont az volt, hogy Madridban a többiek szereztek!

Ha

Tavaly Cancunban nem rontom el az úszást… Általában kijövök a vízből első tízben, de max 15-ben. Na, ott sikerült kb. 30-iknak, ami azzal járt, hogy második bolyos lettem, és küzdhettem a top20-as eredményért. Az első bolyból 5en futottak le, ergo az elmúlt évek legjobb világkupa helyezése ment el azon az úszáson.

Ha

Idén Ishigakiban picit jobban ki tudom magam facsarni. A pontok az első helyeken egyre jobban emelkednek, tehát egyszerűen fogalmazva majdnem tök mindegy, hogy valaki 40-edik vagy 45-ödik, a különbség pár pont, de ha nagyot dobsz, akkor dobj minél nagyobbat! Én ehhez Ishigakiban álltam a legközelebb, amikor 7km-nél még a kilencedik helyen futottam. Ha ott bejövök csak pár hellyel előrébb, máris rengeteg pontot kapok. Az igazi probléma, hogy majd az összes ellenfelem dobott ilyen nagyot, csak én nem.

Ha

Talán ha elindulhatok tavaly a VB-n, a dupla szorzóval ott is el tudtam volna érni egy olyan eredményt, amivel kiejthettem volna egy gyenge pontomat. Ehhez persze akkor vissza kellett volna lépnie Lipinek a javamra, ami nem volt elvárható…

Egy így elég sok HA, és mivel ennek a sportban nem sok értelme van, gyorsan lépjünk is túl rajtuk. Meg ahogy mondani szokás: ha nagymamámnak pöcse lenne, ő lenne a nagypapám…

Szóval most várhatok, hogy visszalépjenek hárman, amire nem sok esélyt látok. Sürgősen találnom kell egy célt az idei évre, mert megőrülök, ezért valószínűleg még idén megpróbálkozom a 70.3-as sorozat valamelyik versenyével.

2008. jún. 5. 21:34 - írta kuttor.csaba

 

Nem tudom, kinek volt az ötlete, hogy ilyenkor Vancouverben legyen VB, de most iszonyatosan csuklik az biztos. Anyukáját is sokan emlegethetik… A napot változatlanul nem láttuk még kedd óta, de most már erős a gyanúm, hogy itt nincs is nap. Csak valami optikai csoda folytán lesz világos, meg aztán sötét. Gyakorlatilag non-stop esik az eső, ha mégsem, akkor pillanatok alatt ellepik az utakat az edzeni próbáló triatlonosok. A tengerben is próbálkoznak az úszással a kollegák, és ennyi fájdalmas arcot egy helyen még nem láttam. Pontos adatot nem tudok, de az biztos, hogy minden idők leghidegebb triatlonos úszása lesz itt. Szerintem 12foknál biztos, hogy nem több. Erre utal, hogy a halászmadarak sem merik bedugni a fejüket a víz alá, illetve az öbölben a fókák is csak hátazva közlekednek. Nekem 5 percembe került, amíg a mellúszásból végre gyorsra tudtam váltani. A fejemet belemártogatni komoly fizikai fájdalom volt. Gyakorlatilag nem bemelegítésről, hanem lefagyasztásról van itt szó. Legalább 10percet kell majd rajt előtt a vízben tölteni, hogy a hideg víz már ne limitálja az úszásomat.

A bringás pályát elég körülményes lesz bejárni, mert az ilyenkor a város szerves részeként elég forgalmas, de pesti legény lévén ez nem nagyon fog zavarni. Ma leteszteljük azt is. Állítólag van benne egy San Francisco-s hullámos emelkedő. A hegy nekem nem kenyerem, de ha nem hosszú, akkor okos helyezkedéssel, meg úgynevezett lemorzsolódós technikámmal remélem, hogy ki tudom majd bekkelni ezeket a szakaszokat.

Arra már most felkészítem a lelkem, hogy valószínűleg a lábfejemet legkorábban a célba érkezés után órákkal fogom érezni. Nincs is ezzel semmi baj, max kicsit kellemetlen. Ellenben a junioroknál többen vettek termo ruhát a mezük alá, ami elég jó ötletnek tűnik annak fényében, hogy sokan közülük elöl értek be. Holnap megpróbálok beújítani egy jó feszes hasonló cuccot, és ki is kell majd próbálni, hogy nem zavarja-e irgalmatlan vállizmaimat a működésben. Ha minden ok, akkor remélhetőleg sokat fog segíteni abban, hogy ne hűljek le verseny közben, mert hidegben elég csúnyán el lehet éhezni a hőtermelés okozta plusz égetés miatt. A szokásos kettő helyett éppen ezért például négy gélt fogok megenni a versenyen.

Mindentől függetlenül egyébként nekem talán ez az idő az egyetlen esélyem, hogy hozzam a kvótát. Ezeket a körülményeket nagyon sokan képtelenek elviselni! Együtt öltöztünk úszás után például egy mexikóival, aki úgy vacogott, hogy nagy együttérzéssel kielemeztük együtt, milyen mocsok hideg a víz. Aztán mi felöltöztünk, elindultunk hazafelé, amikor észevettük, hogy a koma még be sem ment… akkor vette még csak fel a neoprént… Gondoltam, valahogy lefilmezem, amikor bemegy! Hatalmas lehetett…. Na, neki a verseny új élményeket fog okozni, az biztos! Ami már nem annyira biztos, hogy elér a célvonalig. És lesznek még ezzel páran hasonlóan. Én magamat nagy túlélőnek tartom, szóval maga a hideg miatt nem fogok rosszabbul menni, mint egyébként. A megcélzott top 25-ös eredmény nem túl reális sajnos, de ilyen körülmények között kezdek optimista lenni. Hógolyózásban nagy vagyok…

2008. jún. 4. 4:28 - írta kuttor.csaba

 

Úgy tűnik a triatlon, mint állóképességi sport igénybevételei közé egyre inkább beletartozik az utazás is. Lehet egy versenyző remekül felkészített egy-egy versenyre, ha nem megy neki az átállás vagy túlzottan megviseli maga az utazás, akkor nem biztos, hogy tudása legjavát fogja nyújtani az adott versenyen. Így van ez főleg azoknál a triatlonistáknál, akik Olimpiára szeretnének kijutni. Nekik a mostani gyilkos, és szerintem rettenetesen rossz szisztéma szerint évente legalább tízszer kell utazniuk, legtöbbször egymást követő hétvégén lévő versenyek között…

Ezt a kihívást most az egész magyar csapat megtapasztalhatja, hiszen mindenki, aki most versenyzőként kiutazott Vancouverbe, részt vett a hétvégi klubcsapat OB.-n. Annyival még meg lett fejelve a dolog, és erre talán azért lehetett volna gondolni előtte is, hogy a vasárnap délutáni futamok után mindenkinek még otthon is utazni kellett egy csöppet, majd bepakolni, és reggel újra utazni – vidékieknek nem is keveset – a reptérre, ahonnan az egyik legkorábbi 6:35-ös géppel kezdődött a repkedés Kanada felé. Talán jobb lett volna picit későbbi járatra foglalni, akkor az éjféltájban végző, és lefekvő versenyzőnek nem kellett volna négykor kelnie (valakinek még korábban), és még egy délelőtti úszás is belefért volna, ami segített volna az előző nap elfáradt izmok regenerálásában, a bent ragadt sav eliminálásában…

Ráadásul így kiértünk ugyan délután kettőre, ami remek, de annyira romon voltunk, hogy mozdulni nem tudtunk. Sokan megpróbálkoztak futásnak nevezett vánszorgással, de nekem mire ez az elhatározás tettekben is megmutatkozhatott volna, elájultam.

Reggel 5kor tértem magamhoz. 

Semmi értelme nem volt. Ugyanazt láttam, mint megérezésünk óta folyamatosan. Szakadó esőt. Állítólag ez a világ egyik legszebb városa. Ezt még nem tudjuk megerősíteni, mert nullát lehet látni belőle. Amúgy meg imádom ezt a szót, hogy állítólag! Az ember azt ír utána, amit akar. Leellenőrizhetetlen. Hiszen nem tudjuk, hogy ki állítja J

Az utazásunk egyébként flottul zajlott, bár pechünkre a Malévval ellentétben a Lufthansa járatok rendszerint tele vannak, így elfeküdni, lazítani, aludni nem nagyon lehetett. És úgy tűnik a Lufthansa az elhízott népesség megregulázásában is főszerepet akar vállalni, mert a felszolgált ételadagok bosszantóan kicsire sikerültek. Nekem kezdetben a hosszú járaton, Frankfurtból Calgaryba még úgy tűnt szerencsém is van, hiszen a középső hármas sort csak egy komával kellett megosztanom, és a középső üres helyre a karfát felcsapva időben jeleztem is az elfoglalási szándékom. Úgy látszott ez a dolog rendben is van, de aztán egy hegyomlás, exfavágó öregembert láttam felemelkedni előttem két sorral, aki aztán kaján vigyorral igyekezett magát betuszkolni közénk, mondván nem működik neki a TV-je. Letöröltem könnyeimet, és próbáltam az így kialakult pozíciómban, azaz 45fokban balra dőlve elaludni. Kevés sikerrel… Néha-néha odapislantottam, hogy élvezi-e az új TV-jét a fater, és három órán keresztül azt láttam, hogy az air show-t nézi 10 centiről. Na ezért aztán baromira át kellett ülni! Az air show az a csatorna, ahol azt mutatják percenként váltogatva, hogy mennyivel megy a gép, milyen idő van kint - irgalmatlan érdekes, hogy mínusz 60… - és egy Nagy-Britannia méretű repülőikon mozog előre egy milliméterenként. Azt hittem megőrülök. Ráadásul az öreg víz helyett is mindig viszkit kért, plusz az emésztésével sem volt minden rendben… ennyi galamb egy ilyen pici légtérben még sosem volt…

Az utolsót akkor engedte el, amikor megállt a gép, és én pont a fenekénél matattam a kis zsebben, hogy ne hagyjak ott semmit. Egy jó oldala ennek is volt biztos. Remek hypoxiás edzést végeztem, ami még kamatozhat a VB-n.

2008. jún. 3. 18:37 - írta kuttor.csaba

Éljen-éljen! Egyesületünk újra a dobogón végzett a klubcsapat OB-n! Egy pici szépséghibája a dolognak, hogy ezt nem a szebb napokat is megélt felnőtt férfiak, hanem a hírtelen verbuvált női csapatunk érte el…

A férfi csapat persze másképpen ment volna, ha nem csak négyen lettünk volna, hanem öten, minta az összes ellenfelünk, illetve, ha nincs romon - velem az élen - az egész csapat a szombati versenytől. Kis Gyuszi ráadásul előző nap bukott is bringával. Kenéz meg én szétcsaptuk magunkat rendesen. Egyedül Fegyver Petya volt friss, de ő meló mellett meg nem nagyon edzett annyit, hogy a hátán vigye a csapatot. Sőt, tőle szép volt az is, hogy legalább eljött a bringa végéig velünk. Sajnos kerékpáron kaptunk szépen az ellenfelektől, hiszen jóformán a Gyuszival váltogattuk egymást, míg normális esetben öt ember forog…

Nem baj, szépen futottunk utána, majdnem a legjobb időt! Sőt, én is 20mp-vel jobbat, mint az egyéni versenyben… Érdekes…

Az már viszont nagyon fáj, hogy így is volt esélyünk a dobogóra a Budaörssel szemben, csak sajnos a végén Gyula már annyira görcsölt, hogy a szokásos hajrá nem úgy sikerült, mint terveztük. Példátlanul kevéssel, egy másodperccel szorultunk a Budaörs mögé. Szerintem még nagypapa koromban s lesz olyan, hogy éjjel izzadtan, sírva felriadok álmomból, ha ez eszembe jut…

Kicsit nyugtatóként hat, hogy a Budaörsiek egy esés miatt vártak bringán a Király Kristófra, tehát utólag elmondható, hogy reális eredmény született.

A nőknél viszont kritikán aluli a színvonal. És ezt nem a mi csapatunkat lekicsinyítendő mondom, sőt, ők hihetetlenül jól mentek. Volt egyszer egy Svéd Ameli, akiről tudjuk, hogy állat! Eddig rendben s van, de aztán volt a Boros Zsófi, aki 17éves, és terminátornak véletlenül sem nevezném. Ő nagyon erején felül teljesített, de ugyanez elmondható a maradék két csapattagról. A vizet 5éve csak pohárban látott Danka Olgiról, és a fitness guru Góg Anikóról. Mindketten rutinból, illetve régi szép emlékekből versenyeztek úgy, hogy ez egy bronzra volt elég az OB-n. Megkérdezném, hol az utánpótlás? Az Ortris trió előtt le a kalappal, hiszen hárman picsázták el a mezőnyt. De képzeljük el, mi lesz, ha abbahagyja majd a Szabó Zita, meg a Walkó Andi? A női mezőny doyenje a 23 éves Koch Reni lesz…

Ez a feltörekvő lányoknak sem lesz ideális állapot. Nem lesz öreg, akitől tanulhatnak a versenyeken, akitől elleshetnek ezt-azt. Nagy volumenű figurákkal majd csak az EB-n VB-n találkoznak, és meglepődnek, hogy ott nem kolbászolással telik el a kerékpározás… meg, hogy ott esetleg elcsattan egy-két tasli az úszás során…  A létrának nálunk hiányzik jó néhány foka! Így kicsit nehezebb felmászni rajta! Azért én reménykedem, hogy pár tehetséges leányzónak ilyen hendikeppel is sikerül felérni.