2008. júl. 12. 21:39 - írta kuttor.csaba Az illetékeseknek jelezném: OB-t Zánkának! De iziben! Középtávú versenyhez, de akár bármilyen egyéb távhoz ideális helyszín, helyben megoldható szálláslehetőséggel, saját parttal, csekély forgalmú, jó minőségű úttal. Szerintem, ha a gyerekbetegségeit kinövi a verseny, akkor a jövőben egy alaphelyszín lehetne a magyar triatlonban. Az akarat megvan hozzá szervezőkben, versenyzőkben egyaránt… használjuk ki! Magáról a versenyről. Sokan mosolyogva mondták verseny előtt nekem, hogy látják ment a parasztvakítás… Magyarul, csak hintem a dumát, hogy gyenge vagyok, meg nem készültem, és most majd jól odavágok. Jelentem, nem volt vakítás, ezt ékesen be is bizonyítottam  Kezdésként még megpróbáltam sokkolni a srácokat egy nagy úszással, de úgy vélem, nem nagyon ijedtek meg. Az úszáshoz a kellemetlen apró hullámos víz adta meg a kedvemet. Láttam, hogy nem nagyon ízlik a fiúknak ez a körülmény, ezért kimentem jobbra, és megtámadtam a kajakost. Hála Istennek nem jött senki velem, így saját tempóban, közepes erőkifejtéssel sikerült úgy egy perces előnyre szert tennem. Ez arra jó volt, hogy nyugodtan, saját iramban kezdhessem meg a kerékpározást. Mivel lövésem nem volt, hogy mit tudok ezen a távon, elkezdtem becsülettel… A Benőcs- Woody-Kis trió nem is nagyon közeledett az első fordulóig, de utána éreztem, hogy nem vagyok túl friss, másrészt társaságban szebb az élet, így picit visszavettem a tempóból. Ez a visszavétel olyan jól sikerült, hogy hamar hátba is vágtak kedves pajtásaim, sőt, a kör végére be is szedtem egy perc hátrányt. A második körben szerintem már ők sem voltak annyira tigrisek - a Kis Gyuszi le is szakadt a TVK-s duóról – én ellenben egyenesen nyugdíjasra vettem a figurát. Igazándiból tartottam a futástól, és próbáltam frissen tartani a lábam. Nagy ötlet volt… A végére kaptam egy ötöst, amit szerintem akkor sem dolgoztam volna le, ha én leszállhattam volna az első kör után. Elég melós volt a bringa is, de a futás egyenesen alattomos! Harmadik körben már gondolkodtam rajta, hogy a mellső végtagjaimat is be kéne vetni az előrehaladás érdekében – olyan kutya módra… Plusz örök tanulság, hogy húsz kilire már illik zoknit venni! Első körben feltörte már a lábam a cipő, de ez 10km-ig nem nagyon szokott izgatni. Most viszont volt még egy tízes, és az erdei talaj nem nagyon kímélte a hólyagokat. Harmadik körben le is szakadtak, szépen összevérezték a hófehér mizunomat. A szemetek… Ennél is nagyobb probléma volt, hogy annyira fájt ez a kis húsdörzsi, hogy nem tudtam elképzelni, hogyan jutok el a célba. Isteni szikraként, az egyik polgárőrtől akartam elkunyizni a zokniját. Fel tudtam volna neki ajánlani a futósapkám… Már épp a kivitelezésen gondolkodtam, hogyan is vezessem fel a biznicet az öregnek, amikor szembe jött Fegyver Petya barátom, akitől némileg egyszerűbbnek tetszett elvenni a futózokniját. El is vettem… Így már célba is tudtam érni, elegáns negyedik helyen, ami tök reális. Kis Gyuszi végre nagyot ment. A sok edzésnek lassan már ideje volt, hogy kijöjjön… A Woody-Benőcs páros pedig ezért az állat bringásidőért máris megérdemli a dobogót! De majd egyszer jól odavágok nekik! Még nem tudom hol és mikor, de ezt megbosszulom! 