2008. aug. 10. 7:45 - írta kuttor.csaba Ma reggel kaptam egy egészen jó hírt! Olybá tűnik meglesz a harmadik Olimpiám is... Hűséges olvasóim mostantól az alábbi linken kapják meg a kutyaugatást: www.triatlonmagazin.hu/kuttorcsaba/

2008. aug. 5. 10:36 - írta kuttor.csaba Nagyon úgy néz ki, hogy nekem idén csúnyán belesz***tak a ventillátorba… Láncszakadástól kizárásig már sok minden volt és ez az utazás is szépen beleillik a sorba. De kezdeném először is azzal, hogy ezen a hétvégén miért nem az OB-n indultam. Eredetileg úgy volt, hogy részt veszek a Vasi Vasemberen, de aztán jött egy-két kellemetlenség, ami után úgy döntöttem, hogy egzisztenciális okokból sajnos ki kell hagyjam. Mit is értek ez alatt? Sokan sokszor ostoroznak, hogy „vajaskenyér” versenyeken indulok ahelyett, hogy a szokásos „nagy” versenyekre készülnék! Azaz OB-ra, EB-re, VB-re. Na már most, kíváncsi lennék, hogy ki tudna megélni abból felnőtt versenyzőként, hogy ezekre a versenyekre összpontosít? OB első hely 200 euro, illetve annak megfelelő forint! No comment! EB-n, VB-n pedig a realitás az, hogy még egy kifejezetten nagy menéssel sem lehet pénzdíjat nyerni, arról nem beszélve, hogy ezeken a versenyeken, beleértve a világkupákat is, az első tíznek éri meg, a többiek alamizsnát kapnak csupán. Amíg egy versenyző fiatal, addig semmi probléma. De felnőtteknek ezt már munkának kell tekinteni, azaz meg kellene belőle élni. Mivel nincs mögöttem fizetést adni tudó egyesület, így minden évben szó szerint össze kell versenyeznem a kajára, hitelre, kocsira, egyébre való összeget. Na, most akkor számoljunk! Ha valaki végignyeri a triatlon tourt, akkor mennyiért is versenyzett? Hatszor nyerni, az 300ezer, plusz 500 az összetett győzelem. Az annyi, mint 800ezer – 6 versennyel… 600euros átlag… Bardolino második helyem 1500-at ért. Elég nagy a kontraszt. De ha valaki már csak második, akkor 6versenyhez 600ezer sem jár, és innen lefelé egyre rosszabb a helyzet. Nekem ehhez még hozzájött, hogy a Magyar Triatlon Szövetség úgy ítélte meg, hogy maga az a tény, hogy végigversenyeztem a kvalifikációt, mely az ominózus láncszakadás miatt végül sikertelen lett, nem ér egy fitying műhelytámogatást sem. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy azt az 1.2millió forintot, amit már tavasszal megítéltek és már rég kiutalásra kellett volna kerülnie, elvették. Így Szabó Zita egyesülete 2.4milliót kapott, míg nekem kerek szám jutott:0 Tehát az év eleje nekem mindenképpen egy nagy zéró volt anyagi szempontból. Versenyeztem nyolcat, pénzdíj vagy megbecsülés nélkül, és júniusban kezdhettem a szezont úgy, hogy a hátralevő idő alatt kell megkeresnem a betevőt. Na ezért utaztam ki Törökországba egy 20ezer euro összdíjazású ETU kupára. A szállás, étkezés ingyen van a rendezőknek köszönhetően, így nekem „csak” a repjegyet kellett állnom plusz a nevezési díjat. Pénteken indultam, és Düsseldorfon keresztül utaztam Antalyába, ahonnan több mint kétórás transzferrel lehet elérni egy hegyek közötti tó partján fekvő Egirdirt. Düsseldorfig minden rendben, ott aztán azt látom, hogy a tervezett 16:00-ás indulási idő helyett 22:45 van kiírva. Ezt még átütöttem fejben, beültem a tranzitba, és elpötyögtem a laptopomon pár órát. Aztán gondoltam ránézek az indulási időkre, hátha valami változott. Változott is, már nem volt kiírva semmi! Rohantam a transfer deskhez, hogy most akkor törölték, vagy miafranc? Válasz: a gép Kölnből indul! Na, itt egy kicsit megrogytam. Egyrészt, ha nem állok fel, akkor senki sem szól? Másrészt meg hogy jutok egyáltalán Kölnbe? Fogtam, és átverekedtem magam néhány ellenkezni próbáló határőrön, és szembe a forgalommal kijutottam az előtérbe. Ott irány a poggyászos, mert azért keró is kellene a versenyzéshez. Itt már a hölgy tudott a kálváriánkról, így egy kisajtón bekísért a bőröndökhöz, és meg is találtam a bringám. Utána szépen megszervezték nekünk, hogy az antalyai utasokért jöjjön négy busz, és irány Köln. Egyébként, mint elmondták, azért lett Köln, mert oda jött egy gép Kubából, amire mindenki felfért. Közben üzentem a szervezőknek, hogy a transzfert kicsit későbbre kellene nekem… Éjfél körül fel is szálltunk. Ami újabb csúszást sejtetett. Négyre voltam Antalyába, ahol becsületükre legyen mondva, vártak engem! Az Egirdirbe vezető úton megpróbáltam aludni, de ennek több akadálya is volt. Egyrészt a felkelő nap kiégette a szemem, másrészt a sofőr lepukkant Fiat Doblójával olyan tempót ment a kacskaringós úton, hogy végig trapézoltam hátul. Harmadszor meg, szerintem itt a dohányzás kötelező, mert miután az öreg felvette még Antalyában két haverját, hogy őket is elhozza Egirdirbe, mindhárman pöfékelni kezdtek, és egy dobozt szerintem simán kivégeztek a két óra alatt. Olyan szmog volt a kocsiban, mint egy csehóban. Alvásról tehát szó sem lehetett. Hétre értem a szállodába, kezdhettem rögtön egy reggelivel. A menü fájdalmasan egyszerű: szeleteld magad kenyér (amit így szépen végigfogdos mindenki…), valami lóhúsfelvágott, zsírsajt, lekvár, méz, oszt annyi. Víz nuku, mondták: igyál teát! A terítők a múlt században voltak utoljára cserélve, mind kiégetve, lekajálva, a többit tudni sem akarom, milyen folt… A szobámban mintha lovat öltek volna, szép foltos minden, azt hittem beborult, mert kilátni az ablakon alig. A bútorzat a zánkai úttörőtábort idézi, csak az a baj, hogy ott azóta cseréltek is. A liftajtónak meg ne dőlj neki, ugyanis nincs ajtó! Csak úgy megy a fal az ember mellett. Persze ajándék lónak ne nézd a fogát! Szóval nagyon megakadva én sem voltam a dolgokon, csak vicces ez a belső Törökország, olyan időutazás „feeling”-je van a dolognak.  A szobámba érve rögtön besötétítettem, és egy hatalmas három órát aludtam. Pályabejártam, regisztráltam, majd újra sötétítés, újra három óra… Majd pasta party, és megint alvás. Remélem valamennyire sikerült kialudnom magam a versenyre, mert kell az a vajaskenyér!  Nahát, akkor a versenyről, mert a fentieket még a verseny előtt írtam… Az már verseny előtt tudtuk, hogy egy nagy névvel nem kell számolni! Szegény, helyszínen lévő Gaagot nem engedték indulni, mert előző évben a szintén török alanyai versenyen úgy ért be a célba, hogy a kapott trófeát széttörte a nézők előtt… Ő ezzel csak tiltakozni szeretett volna amiatt, hogy rengeteg korábbi pénzdíját nem fizették ki az alanyai szervezők. A törökök viszont elérték, hogy nem versenyezhet náluk. Úgy tűnik elég jól kirúgtam magam, mert Poznanhoz hasonlóan megint sikerült végigvezetnem az úszást. Ez azért nem minden ok nélkül volt! Nem akartam a Poznanban nagyot alakító cseh Burest az első bolyban látni, és várható volt, hogy a szűk mezőnyben nem lesz neki hátul partner ahhoz, hogy felérjen. És így is lett!  Bures sehol, Malishev, Sapunov, Tutukin és David Hauss viszont a fedélzeten! Kilencen alkottuk a szökevénycsoportot. Az elején jó orosz szokás szerint össze-vissza rángatták Malishevék a tempót, és egy körbe került, hogy megértessem velük, semmi értelme emberkedni, inkább az egyenletes tempóra szavaznék, és jó lenne, ha ők ebben részt vennének, elszökni meg úgy sem fognak… Többé-kevésbé megértették, és onnantól fogva szép nagy tempónak voltunk ki gazdái. Nem mondom, néha elgondolkodtam, hogy ezek után vajon mi lesz a futáson, de reméltem, hogy ez mindenkiben hasonlóan mély nyomokat fog hagyni. A legkevésbé Sapunovon látszott meg a fáradtság, szépen el is lépett már a futás elején. A múlt héten Poznanban harmadik Malishev már macskásabbnak tűnt, de annyival mindenképpen jobb futó nálam, hogy a második helyét megvédje. Én a harmadik pozíciót céloztam meg, és előbb sikerült kirakni a francia Hausst, majd Tutukinnal kezdtünk bele egy kis fartlekbe. Orosz barátom nem nagyon akart a szélben vezetni, de az összes megindulásomnál ott tudott maradni. Gondoltam egye fene, hiszen elég cérnalábú a srác, csak lesprintelem a végén, meg egyébként is, kezdett olyan hangokat kiadni, mint egy húszéves raketa porszívó… Az utolsó kilométeren aztán minden mindegy alapon nyomtam egy harakiri megindulást, és hál Istennek megadta magát, így meglett a harmadik hely. Vele együtt 1500 euro… Máris kevésbé bánom a Vasi Vasembert…

2008. júl. 29. 16:41 - írta kuttor.csaba Lengyelországnak Olimpiát, de azonnal! Csuda mókás lesz, amikor a több százezer szurkoló összevissza kolbászol az ország cérna vékony útjain, autópálya nélkül, minimum zavarba ejtő kitáblázások között… Kíváncsi leszek mi lesz itt a foci EB-n! Azért kezdem ezzel, mert a hétvégi teljesítményemre igencsak rányomta a bélyegét az utazás. Az internetes tervezőknél általában jobb időt szoktam menni, ezért mertem a verseny előtti nap kiutazni. Aztán a tervezett 9 órából 13 lett. Az út második fele 50es (…) átlaggal telt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én kezdek örülni, hogy az exszovjet térségen belül Magyarországra születtem! Egy ilyen út után máris tudom értékelni az eredményeinket  Ha engem megviselt, akkor Svéd ”szétdurrantom a vénád” Amcsinak még jobban betett ez a rövid kis üldögélés a kocsiban, mert a versenyen, bár kerékpár végéig példásan teljesített, utána a futáson már minden olyan baja volt, ami normális körülmények között nem szokott. Gyomorgörcs, satöbbi. Megmondom őszintén, én sem éreztem magam valami topon a rajtom előtt, erre még rátettem azzal, hogy amcsi versenyét végigszurkoltam. Talán nem kellett volna… Ennek ellenére úszáson annyira elememben voltam, hogy végig vezettem, és úgy tűnik nem tartottam fel a mezőnyt, mert bringán aztán egy ötfős szökésben találtam magam. Sajnos hamar kiderült, hogy gyakorlatilag három az az öt. Az ukrán Drozd és a belga Bremms nem nagyon tudott hozzátenni. Először 45 mp-re elléptünk a francia Dodet és az orosz Malishev segédletével, de utána a hátsó régiók is rendezték soraikat, így elkezdett fogyni az előny. Bevártuk őket, és próbáltam onnantól vaxolni a futásra. Ez egész jól sikerült, mert futás elején maximálisan frissnek éreztem magam, és be is rendezkedtem a 6ik hely környékén egy csapatba. Aztán a második körben egyik kilométerről a másikra hírtelen elfogyott az erőm, és hamar ki is csúsztam a top10ből. Mivel az első 10 kapott pénzdíjat, és nem éreztem, hogy újítani tudnék, a hétvégi török versenyre való tekintettel ki is álltam. Így utólag úgy látom nem voltam rossz állapotban, de egy nappal hamarabb ki kellett volna utazni, nem kellett volna a napon szurkolni, plusz ki kell találnom, miért van az, hogy bringán a vizet nem tudja befogadni a testem. Most már lassan hagyományosan a keró közben kihányom a folyadékot… Meglehet, hogy ezért fogy el az erő… Na, ezen gondolkodom egy keveset, meg megbeszélem sorstársammal, Amelivel, akinek szintén gyomorproblémái vannak állandó jelleggel. Ha felgöngyölítem az ügyet, akkor vasárnap Egirdirben talán végre megyek egy jót.

2008. jún. 29. 20:25 - írta kuttor.csaba Jó kis hétvége lehetett volna ez a bajai. A tavalyi versenyről sok jót hallottam, ezért mindenképpen ott akartam lenni a mostani hétvégén. Az egész hétvége aztán balszerencsék sorozatából állt, aminek a végén Csizmadia Gyula és fia tette fel a koronát… A kezdetektől három csapattal szerettünk volna kiállni. Két felnőtt férfi és egy felnőtt női csapattal. Nos, a második számú férfi csapatunkból sérülés miatt kidőlt Zahorecz „Zacsi” Zsolt, és némileg hasonló indokkal maradt távol Góg Anikó is, ami pedig női csapatunkat gyengítette meg jelentősen … Ezt a problémát még orvosoltuk Képes Gergő és Gellér Gabi csatasorba állításával, de aztán újabb váratlan események történtek. Kepire esküvői sofőr szerep várt szombaton, míg a tuti női versenyzőnk, Danka Olgi wakeboardozás közben szenvedett balesetet… A női csapatból így egy versenyen kívüli Uniqa Team – Karc Kecskemétes kooperáció lett, akik két ifi versenyzővel és egy főállású doktornővel, egyetlen Svéd Amcsinkkal a negyedik helyet szerezték meg. Szerintem az eredeti felállásban újra dobogós helyezést ünnepelhettünk volna! A férfi kettes csapatból Benedek Laca, Bálint Zoli nomeg Polonyi „Ica” Balázs közreműködésével egy igen vegyes Uniqa-TVK-Karc csapat lett, mely szintén derekasan helyt állt. Az első csapattal természetesen a dobogó volt a cél, amit első emberként meg is alapoztam azzal, hogy elsőként, előnnyel váltottam Kis „valami mindig történik velem” Gyulát. Nos, most éppen az történt, hogy egy bóját kihagyva ért partot, pedig előtte ott ment végig a kajakos… Visszaugrott, megkerülte, de ezzel álmaink szerte is foszlottak, onnantól a tisztes helytállás volt a cél. Ezt a körülményekhez képest nagy küzdéssel Gyula, majd az őt követő Fegyver Peti egy ötödik hely képében össze is hozták. Szóval a szombati nap nem rólunk szólt, de gondoltam, hogy ha ilyen sokkanyaros a bringapálya, akkor terveimmel ellentétben fáradtan is vállalom a vasárnapi sprint versenyt, mert úgy tapasztaltam a váltó alatt, hogy ez nem nagyon tetszik a versenyzők többségének. Az úszás jól is ment, elúsztunk hárman, majd egy nyolcfős bollyal egész jól haladtuk kerón is. A bringás pálya azonban meglepett. Szerintem minősíthetetlenül gyenge volt az aszfalt minősége! Mind a macskaköves tér mind a szigeti kis út alkalmatlan kerékpározásra, főleg amikor megkezdődtek a körözések. A kerékpárok sem köszönték meg. A kormánycsapágyakban és a kerekekben ez már akár károkat is okozhatott…. A haladásunkra is rányomta ez a bélyegét, így történhetett, hogy később felértek ránk még páran, és a futást már egy 11 fős csapat kezdte meg. Ebben gyakorlatilag mindenki benne volt, aki számított. Az első kör feléig majdnem együtt haladtunk mind, de már ekkor is folyamatosan figyelmeztettek a versenybírók, hogy a rajtszámom nincs elöl. Párszor előre tettem, de nem túlzok: 5-6 lépés után mindig hátracsúszott. Egyrészt az Orca ruhán elég könnyen csúszkált a kapott bugyigumi, másrészt volt némi szembeszél. Nem utolsó sorban pedig háromperces ezreknél olyan 20km/h-val fut a sportoló, tehát már ez is elég ahhoz, hogy megforduljon a rajtszám. Közben fokozódott a helyzet, mert egy váltás után hárman maradtunk az élen, Faldum Gabi, Bajai Peti és jómagam. Ekkor sokadszorra üvöltött rám a kerékpáros versenybíróként üzemelő srác, aki úgy tudom a Csizmadia Gyula fia volt, hogy tegyem előre a rajtszámot. Olyan 180-as pulzussal elkövettem azt a hibát, hogy nem éppen ékes irodalmi nyelvezetben, egy levegővel elüvöltöttem magam: hagyjanak már ezzel az egésszel, mert a k…a rajtszám nem marad elöl! Főleg, hogy az összes versenybíró nevemen szólított, azaz valószínűleg jól felismerhető voltam, chip volt a lábamon, rajtszám a vállaimon, amit még most sem bírok lekaparni, illetve 5cm magas betűkkel a nevem a mellkasomon… Úgy látszik ez mind csak világkupákon elegendő. A mi magas szintű triatlonunkban még szükséges a rajtszám, hogy a rosszcsont versenyző előre megfontolt szándékkal ki ne játssza éber versenybíráinkat. Félreértés ne essen, nem tiltakozom én a rajtszám viselés ellen, de nem gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladata egy versenybírónak, hogy a versenyzőket szekálja folyamatosan. Tudom-tudom! Szabály! Mint ahogy az is, hogy égőkészlet legyen a kocsiban meg sárga mellény, mégis csak unatkozó rendőrök szoktak ezzel büntetgetni. Mint ahogy feltűnési viszketegségtől szenvedő versenybírók szoktak kizárni valakit egy verseny közbeni „bazmegért”, rajtszámért, vagy egy felezővonal átlépésért (2000 OB, Lenti Zsolt…) Lényeg a lényeg, magán a versenyen tisztességgel összehoztam egy harmadik helyet, az egyre acélosabb Faldum és az újra bombaformában szereplő Bajai előtt. Ez viszont már nem volt érdekes, mert útközben Csizmadia papától megkaptam a pirosat is… Mint utólag elárulta, szerinte én direkt az ő bosszantásáért húzgáltam hátra a rajtszámom. NO COMMENT… Pedig előző nap, hasonló kérdésére már kulturáltan elmondtam neki, hogy nem tudok mit csinálni, egyszerűen a bugyigumival nem marad elől a rajtszám! Most úgy érzem elvettek tőlem egy harmadik helyet, az ezért járó pénzdíjat, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az idei Triatlon Tourt is. Ezek után semmi kedvem a magyar versenyekhez, valószínű, hogy az OB helyett is egy török ETU versenyre utazom inkább. És nem vagyok szerintem egyedül, aki úgy véli, itthon valami nagyon nem stimmel a triatlonban… Középtávú OB-n hülyére bolyozhatják magukat a versenyzők, a váltó OB-n a lányok fiúkon utazhatnak, vagy a körözöttek beállhatnak a körözőknek. A felvezető motoros kedvére segíthet versenyzőket. De sorolhatnák még a következmény nélküli furcsaságokat… Talán azzal kellene foglalkozni a jövőben, hogy ezeket orvosoljuk…

2008. jún. 22. 12:14 - írta kuttor.csaba Idei tízedik olimpiai távú versenyemre készülődtem Ljubljana után. Sajnos a szétdurrant vénás bal karomnak nagyon nem tett jót a csőmax versenyzés, ezt igyekeztem azzal orvosolni, hogy egész úton Bardolino felé ráirányítottam a klímát. Ez egész jó ötletnek bizonyult, mert estére sokat javult. Ebben persze belejátszott egy levél Cataflam és fél tubus Dolobene is, de hát tudjuk, az élsport már nem feltétlenül az egészségről szól… 3 óra magasságában csütörtökön meg is érkeztünk Bardolinoba, ahol előzőleg csak péntek estére volt szállásunk, tehát valami hajlék után kellett néznünk Kenéz barátommal. Bardolino nem éppen a kopogószemű kisnyugdíjasok terepe, tehát igen megörültem, amikor az utcán összefutottam a főrendező Danteval, aki bár egy szót sem beszél angolul, de egy biccentéssel áment mondott az aznapi szállásunkra is – legalább is én azt annak vettem… Gyorsan megkerestük a hotelt, ahol egy tóra néző, négycsillagos, tipikus „honeymoon” szobát kaptunk. Ha azt veszem, a nevezési díjjal együtt Dantenak máris 400eurojába kerültünk! Ez aztán a vendégszeretet… Kenéznek mindössze egy erős úszás volt betervezve, és egy melós dimbes-dombos kerékpározás, majd egy levezető futás, míg magamtól mindenképpen top6-ot vártam, de természetesen az igazi mindig egy dobogós eredmény. Két nap lazulás, pályabejárás után brutál melegben, kábé 40fokban természetesen délben volt a rajt. Olasz szokásoknak megfelelően a 24fokos vízben is engedélyezett volt a neoprén, amiben én a rajt előtt már majdnem hőgutát kaptam, de mivel a profikon kívül mind az 1500(!) versenyző ezt szeretné, ezért ez van… Hála Istennek indult megint Ballerini, aki akkor úszik el a mezőnytől, amikor csak akar. Természetesen mindig akar, így most is elúszott. Mi meg négyen lobogtunk a lábvizén. Bringán így volt némi forgás, meg veretés, sikerült is 15km alatt egy perc előnyre szert tenni, de aztán megakadt az összhang köztünk, ráadásul a hátsó régiókban összeállt egy 15fős boly, ami jobban haladt a mienknél. Lehet, hogy ezt valahonnan tudták az olaszok, mert totál leálltak. 30km-nél meg is érkezett a csapat, benne De Gasperi, Fioravanti, Pertusati és nem utolsó sorban a Füredi Hero Rendes Csabi. Szép kis futásnak néztünk elébe… Sajnos a depóban megint óvatosra vettem a figurát, az első Nicolas Becker mögött 9mp-el mentem ki futni. Az őrült rohanás legtöbbünknél viszonylag hamar megfontolt tempófutásba váltott át, köszönhetően az egyre durvább kánikulának. Rengetegen kiszédültek a mezőnyből, nekem is voltak kellemetlen pillanataim méghozzá kellemetlenül hamar… Mindössze 3km-nél, akkor már a második helyen, a francia fiú mögött 30méterrel azt éreztem, hogy ez így nem megy tovább! Megvártam egy lelkes olasz fiatalt, aki a hátára vett 6-ig, majd hálátlan dögként otthagytam megint, és megpróbáltam lealázni Beckert. Ekkor újra jött a baltás ember… Megint úgy éreztem, hogy menten elájulok, de az olasszal már nem akartam tovább közösködni, ezért gondoltam megeresztek egy utolsó nagy küzdést. Ez arra volt csak jó, hogy az első nem távolodott, a harmadik meg nem közeledett. Ők meg biztos csak azt gondolták, hogy a magyar srác hú mennyire profi, tők egyenletesen fut… Mindenesetre jó lett volna egy edző, vagy egy magyar szurkoló, aki különbségeket mér, illetve bemondja, ki hogy mozog, mert a francia koma állítólag annyira ki volt már, hogy egy bizonytalan hajrának is megadta volna magát. Ezt később a doppingvizsgálatnál nekem meg is erősítette. Saját bevallása szerint percekig csak csillagokat látott a célban. Arcokat már kevésbé. Ehhez képes én fittipaldi voltam! Bár egylábas guggolásokba nem kezdtem volna örömömben… Doppingot meglepően hamar elintéztem, amibe belejátszott, hogy ezt is olaszosan lazán kezelték. Sokkal oldottabb volt a légkör, a doki sem nézte 5 centről a cerkát, szóval hamarabb oldódott a gát… Utána bedobtuk magunkat a kocsiba és personal best-et elérve, 8órán belül, hajnali kettőre már ágyban is voltam. Remek hét volt. Jöhet a megérdemelt pihenés.

2008. jún. 22. 11:31 - írta kuttor.csaba Hagyományosan szerdán rendezték meg a ljubljanai szuper sprint versenyt, ami egyrészt extrém rövid: 200m úszás – 5km kerékpár – 1,2km futásból áll. Másrészt különlegességként a számok sorrendjét is váltogatni szokták, ami nekem különösen kedvező, mert az úszással végződő futamot általában behúzom, és akkor már nagy baj nem lehet… Ez volt a negyedik ilyen verseny, eddig kettőt nyertem, egyszer második lettem. A szlovén rádió most már felhív például verseny előtt egy rádióinterjúra, és nem kis túlzással „King of Ljubljana”-ként emlegetnek… Nos, idén a King egy kicsit beégett, mert többek között nem váltogatták a számok sorrendjét, mondván, nagyon hideg a víz. Vitatkozni ezzel nem is szeretnék, hiszen 14 fokos általában… A gond az, hogy eddig is ennyi volt, és ez senkit sem érdekelt mostanáig. Az igaz, hogy új élményt jelentett felhevült testtel, csőmax futás után beugrani a vízbe, de talán pont ez volt az, ami a malmomra hajtotta a vizet. Most ez kimaradt, ráadásul a középső futamot duatlonná alakították, ami főleg nem volt nagy öröm számomra, főleg úgy, hogy a mezőnyben ott volt az a szlovén Cebin, aki U23-s duatlon Európa-bajnok. Természetesen be is húzta azt a futamot. Egyébként sem lehetett bírni a sráccal. Nagyon elemében volt, ugyanúgy, mint Pável Simkó aus Szlovákia, aki arról hírhedt, hogy szegény Lipit kiverte az Olimpiáról. Végül is, ha most csináltam volna egy jó nagy tömegbukást Simkóval az epicentrumban, akkor Lipi mehetne az Olimpiára… Francba, hogy ez most jut eszembe!  Nos, a három futam a szokásos izgalmak közepette alakult így is, de éreztem, hogy nekem a csúcs a dobogó harmadik foka lehet idén. Ezt össze is hoztam, nem kisebb nevek előtt, mint a két olasz, D’Aquino és Casadei. Szóval tulajdonképpen elégedett lehetek, főleg hogy előtte volt egy-két rossz omen. Először is szétrúgtam véletlenül az uszodában egy padot, ami után a cipőt alig tudtam felvenni a lábamra, a kislábujjam pillanatnyilag is atomlila. A másik dolog talán még kellemetlenebb volt. Utazás előtt még beadattam magamnak egy vénás vasat, mert nekem non-stop vashiányom van, és időnként szükség van erre. Doktor Svéd „a füledbe is beadom” Amelitához, az klub örökös egészségügyes versenyzőjéhez fordultam ismét eme kéréssel, de most valami zavar támadt a rendszerben, mert mindkét vénám, plusz még a képfejemen lévő is, szétrobbant… Valószínű, hogy az ereimmel van valami bibi, szóval a hétfőm valószínűleg egy kivizsgálással fog telni. Mondjuk a vas bekerült végül, nagyon rosszul nem éreztem magam - eltekintve, hogy begyulladt az egész karom – így a ljubljanai verseny után tovább is utaztam másnap reggel Bardolinoba, ahol a jubileumi 25-ik versenyre voltam hivatalos. Címvédőként…

2008. jún. 9. 19:38 - írta kuttor.csaba

Ha

 

Nos, egyelőre úgy néz ki, mégsem sikerül ez a harmadik Olimpia nekem. Valaki odafent nagyon nem akarja, hogy összejöjjön.

Természetesen a legegyszerűbb az lett volna, ha tegnap a VB-n bejövök top30-ban. De valljuk be, ideális körülmények között ez nem volt túl reális elvárás velem szemben. Ezzel együtt utólag szemlélve elég közel voltam hozzá, hogy megcsináljam. 70 pontra van az induló helyen végzett olasz D’Aquino, és 60-ra az első várólistás brazil Moreira. Ez azt jelenti helyezésre átszámítva, hogy 28-iknak kellett volna beérnem az induló helyhez, 29 vagy 30-adiknak pedig az első várólistáshoz. Ez most azért messze volt…

Most, hogy ilyen picin múlik elgondolkodtam rajta, hogy mennyi lehetőség lett volna rá ezt a pontmennyiséget összeszedni.

Ha

Madridban múlt héten nem szakad el a láncom… 30-an értek be, tehát ha bottal végigsétálok, is keresek vagy 100 pontot. Ehhez tényleg nem kellett volna semmilyen bravúr. Hogy nem szerzek valahol pontot, azzal semmi gond nincs, a probléma viszont az volt, hogy Madridban a többiek szereztek!

Ha

Tavaly Cancunban nem rontom el az úszást… Általában kijövök a vízből első tízben, de max 15-ben. Na, ott sikerült kb. 30-iknak, ami azzal járt, hogy második bolyos lettem, és küzdhettem a top20-as eredményért. Az első bolyból 5en futottak le, ergo az elmúlt évek legjobb világkupa helyezése ment el azon az úszáson.

Ha

Idén Ishigakiban picit jobban ki tudom magam facsarni. A pontok az első helyeken egyre jobban emelkednek, tehát egyszerűen fogalmazva majdnem tök mindegy, hogy valaki 40-edik vagy 45-ödik, a különbség pár pont, de ha nagyot dobsz, akkor dobj minél nagyobbat! Én ehhez Ishigakiban álltam a legközelebb, amikor 7km-nél még a kilencedik helyen futottam. Ha ott bejövök csak pár hellyel előrébb, máris rengeteg pontot kapok. Az igazi probléma, hogy majd az összes ellenfelem dobott ilyen nagyot, csak én nem.

Ha

Talán ha elindulhatok tavaly a VB-n, a dupla szorzóval ott is el tudtam volna érni egy olyan eredményt, amivel kiejthettem volna egy gyenge pontomat. Ehhez persze akkor vissza kellett volna lépnie Lipinek a javamra, ami nem volt elvárható…

Egy így elég sok HA, és mivel ennek a sportban nem sok értelme van, gyorsan lépjünk is túl rajtuk. Meg ahogy mondani szokás: ha nagymamámnak pöcse lenne, ő lenne a nagypapám…

Szóval most várhatok, hogy visszalépjenek hárman, amire nem sok esélyt látok. Sürgősen találnom kell egy célt az idei évre, mert megőrülök, ezért valószínűleg még idén megpróbálkozom a 70.3-as sorozat valamelyik versenyével.

2008. jún. 3. 18:37 - írta kuttor.csaba

Éljen-éljen! Egyesületünk újra a dobogón végzett a klubcsapat OB-n! Egy pici szépséghibája a dolognak, hogy ezt nem a szebb napokat is megélt felnőtt férfiak, hanem a hírtelen verbuvált női csapatunk érte el…

A férfi csapat persze másképpen ment volna, ha nem csak négyen lettünk volna, hanem öten, minta az összes ellenfelünk, illetve, ha nincs romon - velem az élen - az egész csapat a szombati versenytől. Kis Gyuszi ráadásul előző nap bukott is bringával. Kenéz meg én szétcsaptuk magunkat rendesen. Egyedül Fegyver Petya volt friss, de ő meló mellett meg nem nagyon edzett annyit, hogy a hátán vigye a csapatot. Sőt, tőle szép volt az is, hogy legalább eljött a bringa végéig velünk. Sajnos kerékpáron kaptunk szépen az ellenfelektől, hiszen jóformán a Gyuszival váltogattuk egymást, míg normális esetben öt ember forog…

Nem baj, szépen futottunk utána, majdnem a legjobb időt! Sőt, én is 20mp-vel jobbat, mint az egyéni versenyben… Érdekes…

Az már viszont nagyon fáj, hogy így is volt esélyünk a dobogóra a Budaörssel szemben, csak sajnos a végén Gyula már annyira görcsölt, hogy a szokásos hajrá nem úgy sikerült, mint terveztük. Példátlanul kevéssel, egy másodperccel szorultunk a Budaörs mögé. Szerintem még nagypapa koromban s lesz olyan, hogy éjjel izzadtan, sírva felriadok álmomból, ha ez eszembe jut…

Kicsit nyugtatóként hat, hogy a Budaörsiek egy esés miatt vártak bringán a Király Kristófra, tehát utólag elmondható, hogy reális eredmény született.

A nőknél viszont kritikán aluli a színvonal. És ezt nem a mi csapatunkat lekicsinyítendő mondom, sőt, ők hihetetlenül jól mentek. Volt egyszer egy Svéd Ameli, akiről tudjuk, hogy állat! Eddig rendben s van, de aztán volt a Boros Zsófi, aki 17éves, és terminátornak véletlenül sem nevezném. Ő nagyon erején felül teljesített, de ugyanez elmondható a maradék két csapattagról. A vizet 5éve csak pohárban látott Danka Olgiról, és a fitness guru Góg Anikóról. Mindketten rutinból, illetve régi szép emlékekből versenyeztek úgy, hogy ez egy bronzra volt elég az OB-n. Megkérdezném, hol az utánpótlás? Az Ortris trió előtt le a kalappal, hiszen hárman picsázták el a mezőnyt. De képzeljük el, mi lesz, ha abbahagyja majd a Szabó Zita, meg a Walkó Andi? A női mezőny doyenje a 23 éves Koch Reni lesz…

Ez a feltörekvő lányoknak sem lesz ideális állapot. Nem lesz öreg, akitől tanulhatnak a versenyeken, akitől elleshetnek ezt-azt. Nagy volumenű figurákkal majd csak az EB-n VB-n találkoznak, és meglepődnek, hogy ott nem kolbászolással telik el a kerékpározás… meg, hogy ott esetleg elcsattan egy-két tasli az úszás során…  A létrának nálunk hiányzik jó néhány foka! Így kicsit nehezebb felmászni rajta! Azért én reménykedem, hogy pár tehetséges leányzónak ilyen hendikeppel is sikerül felérni.

2008. máj. 25. 17:11 - írta kuttor.csaba

Ha otthon néztem volna a madridi eredménylistát, egész biztosan véresre fejelem a falat, hogy nem mentem ki. Ha nem is durván, de így utólag is lenne kedvem egy kicsit fejelgetni…

Először is, harmincan értek be. Szerintem példátlan a világkupák történetében! Ez a majd végig szakadó eső miatt alakult így. Rengetegen egyszerűen kifagytak. Másodszor pedig a tegnapi ólomlábakhoz képest meglepően jól éreztem magam ma. Rajt előtt enyhe apátiával küzdöttem, amit annak tudtam be, hogy hírtelen jött az ötlet, hogy itt elinduljak, és lelkileg nem igazán hangolódtam rá. Aztán ahogy eldörrent a rajtpisztoly, mint egy jó versenyló azonnal felpörögtem, és 200méternél saját megítélésem szerint első helyen úsztam. Úgy kellett noszogatni egy srácot, hogy menjen már elém. Aztán kapott pofon nélkül, meglehetősen economic üzemmódban a 9.-ik helyen fejeztem be az első számot. Gondoltam, hogy ha ilyen könnyen esett nekem, akkor talán másoknak is. Nem is csalódtam, például a 38.-ik helyen kimászó Moreira mindössze 10 másodpercet kapott tőlem…  Volt hát nagy tülekedés az első emelkedőn, és volt is bennem némi félsz,mert általában az úszás utáni első 5km nekem purgatórium szokott lenni. Ehhez képest az egyik legjobb kerós, a belga Zeebroek kerekén abszolváltam az első emelkedőt, méghozzá ülve. Nem éreztem, hogy innentől bármi gond is lehetett volna a kerékpározás során. Persze esni mindig lehet, de amúgy jó eséllyel az első bolyban kerekeztem volna végig. HA! Ha el nem szakad a láncom a hegy tetején. Ilyen még az elmúlt húsz évben nem történt velem. De hát mikor máskor szakadjon el, mint a legnagyobb lehetőség kapujában. Ellenfeleim közül többen az első húszban végeztek, ami nem elsősorban a parádés futásuknak volt köszönhető, hanem annak, hogy egyszerűen végigmentek. Öröm az ürömben, hogy a hátulról még veszélyes Chacon és Krnavek is kiállt, tehát úgy néz ki, a VB-n nagy előzésre nem kell számítani. Ellenben Marko Albert valószínűleg beelőzött, azaz, az 55 indulót adó listán most 58.-ik lehetek. Pici pozitívum, hogy mind Glushenko, mind Moreira illetve az olaszok is kiálltak, azaz nem távolodtak tőlem. A Vb-n így továbbra is 100ponton belül lesz előttem legalább 5 versenyző, lehet válogatni, hogy kit előzök meg. A hideg ott is garantált, tehát akinek a mai nem tetszett, annak ott is nehéz pillanatai lesznek. Nekem tetszik az extrém időjárás, ilyenkor nem érzem a savat, és a többiekhez képest relatív jobban tudok teljesíteni. Szorítok hát a vancouveri hidegért!

2008. máj. 14. 22:38 - írta kuttor.csaba 19-re lapot kell, hogy húzzak a VB-n! Ezt úgy kell érteni, hogy mivel az EB nem úgy sikerült, ahogy reméltem, pillanatnyilag nem állok kvótát érő helyen az olimpiai rangsorban. A jó VB szereplés érdekében pedig kihagyom a még egyetlen pontszerzési lehetőséget, a madridi világkupát. Ott úgyis horror mezőny lesz, tehát nem lenne tőlem elvárható a szárnyalás, illetve csak újra keresztbe vágnám a felkészülést. Az EB egyébként egyszerűen lemerült a duracell nyuszi… Hét hétvégén hat versenyt teljesítettem, ráadásul nem éppen a szomszédban. Komoly edzésekre a legritkább esetben volt alkalmam, az utazások pedig csúnyán betettek a bioritmusomnak. Az EB tulajdonképpen nem is ment annyira rosszul, hiszen tízedik úszás után a nagy bolyban abszolváltam a kerékpározást. A futás is az elvártak szerint indult. 32perces tízezernek megfelelő tempóban futottam le az első kört, de egyszer csak hírtelen szédülni kezdtem, és elhagyott az erőm, valószínűleg a vércukrom csúnyán leesett. Ennek egyik oka lehet az általános kimerültség, a glikogénraktárak nem kellő feltöltöttsége, a másik pedig egyszerűen az, hogy bár a versenyzéssel gyorsultam sokat, de közben az állóképesség meg elveszett. Ezt kell most pótolni, és akkor a VB-n sikerrel vehetem az utolsó akadályt. Tisztánlátás kedvéért, íme az állás: Zeebroek 1800pont D’Aquino 1733pont Glushenko 1712pont Marques 1699pont Moreira 1663pont Bockel 1661pont Kuttor 1628pont Abert 1572pont Alterman 1549pont Hátrányom nem olyan rettenetes, 35pont, ami a VB-n a dupla szorzó miatt csak pár helyet jelent. Azaz, magyarra lefordítva, éppen ennyivel kellene majd június első hétvégéjén a kanadai Vancouverben elfenekelnem legközvetlenebb riválisaimat. Elsősorban jó barátomat, a luxemburgi Dirk Bockelt, illetve a brazil Juracy Moreirat. Utóbbi igencsak verhetőnek tűnik, hiszen nem a legnagyobb úszó, és hegyen is megvan az rossz szokása, hogy gyakran ledobja a vasmacskát. Emelkedőből pedig állítólag akad majd Vacouverben elég…. Az igaz, hogy momentán hegyen én sem szoktam mosolyogni a boly elején, azért a brazil srácnál mindenképpen jobban tűröm… A luxemburgi már keményebb eset. Gyakorlatilag tök ugyanolyanok vagyunk mindhárom számban, de ő bringán egy picit jobb. Valószínűtlen, hogy a futást előtte kezdjem meg. Inkább a szokásos, fussunk együtt project folytatása a valószínű. Vannak még távolabbi ellenfelek is, akiket akkor lehet megelőzni, ha azok betliznek. Az ukrán Glushenko, a portugál Marques vagy az olasz D’Aquino bármelyikének csütörtököt mondása, esetleges defektje esetén mindössze hoznom kell azt a pontmennyiséget, amellyel mögöttük állok, azaz 82, 71, vagy 105pontot. Ez helyezésre lebontva a realitásokat nézve, a maximális 20%-os szorzóval így néz ki: 15. 403pont 16. 371pont 17. 344pont 18. 318pont 19. 295pont 20. 272pont 21. 250pont 22. 234pont 23. 216pont 24. 199pont 25. 184pont 26. 170pont 27. 158pont 28. 146pont 29. 135pont 30. 124pont 31. 115pont 32. 107pont 33. 100pont 34. 91pont 35. 85pont 36. 78pont 37. 72pont 38. 67pont 39. 62pont 40. 58pont Látható, hogy top25ös eredmény esetén akárkit megfoghatok, de a legreálisabb 30-35-ik helyezéssel is több versenyzőt megelőzhetek, akik, ha 40-en kívül érnek be, akkor mögöttem is maradnak. Ezen kívül szólni kell még arról, hogy több ország olimpiai bizottsága is elég kemény kritériumokat támasztott sportolóival szemben. Ilyenek az osztrákok, de egyébként a belgák is, azaz várható, hogy akár több olyan triatlonos nem lesz, aki kivívja az indulás lehetőségét, de országa nem nevezi! Hál istennek Magyarország nem ilyen… Természetesen nem erre apellálok, de ezt az eshetőséget sem zárhatjuk ki…