2008. aug. 7. 21:42 - írta kuttor.csaba A mai napon eldőlt, hogy ősszel Jockey Ewingék földjén, Lance Armstrong lakhelyén, azaz a messzi Texasban lesz jelenésem! Gondoltam megkérdem a rendezőket, hogy mégis hogyan kell a profi mezőnybe nevezni, mert sehol sem találtam a weboldalon erre utaló nyomokat, és kellemes meglepetésemre az írták vissza, hogy szeretettel várnak: Töltsem ki a regisztrációs lapot, de a fizetéssel már ne bíbelődjek! Ja meg hogy Welcome! A taktikám a következő. Mivel ez a verseny már a 2009-es VB-re ad kvótát, sajnos Benőcs Zolikának nem tudom majd szétharapni a bokáját Clearwaterben. Arra viszont számítok, hogy egy hónappal a 70.3-as VB előtt a legnagyobb ászok már nem versenyeznek…  Eredetileg két profi helyet ad majd a verseny, tehát a cél a dobogó. Elég merész a terv, de Terence Hill szavaival élve, ha kicsi a tét, a kedvem sötét! Szóval mostantól monotonra veszem a figurát, az agyamat kirakom a cipős-szekrény tetejére, és megpróbálok annyit időt a nyeregben tölteni, hogy a fenekemre is köröm nőjön.

2008. júl. 25. 14:22 - írta kuttor.csaba Nem nem! Nem rólam van most szó! Bár lehet, hogy én is, mint „first loser”, benevezhetek erre a címre. De egyenlőre, ha halványan is, de még pislákol nekem a remény sugara, hogy ott lehetek a pekingi Olimpián. Egy valakinek viszont csúnyán elfújták a lángot: Franz Höfernek. Az osztrákok igazi osztrákja (mert van nekik ugye Szepi, aki félig-meddig…) már réges-rég bebiztosította a kvótáját, tavaly több versenyen is remekelt. Aztán jött a tél, és lesérült. Elég csúnyán… Megcsúszott az alapozással, pedig nem volt mitől tartania, hiszen rengeteg pontjával nyugodtan készülhetett volna akár a májusi versenyekre is. Ehelyett – hajlamos rá a srác… - eltűnt teljesen mind a barátok, mind az osztrák szövetség szeme elöl… Ez éppenséggel nem szerencsés Olimpia előtt… Hiába írtak neki, vagy hívta akár a Szepi, Franz elérhetetlen volt. Kezdtek is rá berágni csúnyán, mígnem végre elkezdte a versenyeket. Kezdetben nem túl nagy sikerrel. Rendre 35 perc körül futott, ami nem volt túl meggyőző senkinek, főleg azt nézve, hogy az osztrákok saját kritériuma szerint nyolcban kellett volna végeznie egy világkupán. Nem végzett… Ennek ellenére sokáig úgy tűnt, hogy a kevés osztrák kvótásra való tekintettel mégis benevezik az Olimpiára. A VB-n sem ment túl nagyot, de látszott, hogy már lassan alakul neki a forma. A kvalifikáció lezárult, de szerették volna, ha a tiszaújvárosi vagy a kitzbüheli VK-n való jó teljesítmény után az osztrák Olimpiai Bizottság benevezze Franz-t. Tiszaújvárosban aztán végre megint jól ment, a nyolcadik helyen ért be, és láthatóan ő is abban a hitben volt, hogy ezzel, ha későn is, de elérte célját. Sokan gratuláltak neki a célban, ő pedig lemondta a kitzbüheli szereplést annyira biztos volt abban, hogy révbe ért. A hidegzuhany aztán nem sokkal az osztrák világkupa előtt érte. Leadták hivatalosan is a nevezéseket, és aszerint csak Ágoston Szabi az egyetlen osztrák triatlonos férfi… Franzi megtört, de Szepi sem volt felhőtlenül boldog. Néhány helyi szakmabeli elég nehezen emésztette ezt meg, és Szepiben látták a bűnbakot, aki pedig semmit sem csinált, csak éppen összehozott az osztrákoknak egy kvótát… Egy nagyon boldog ember van a történetben. Juracy Moreira, akit egyébként majd minden versenyen vertem idén, többek között az erősnek semmiképpen sem nevezhető amerikai kontinens bajnokság negyedik helyével első tartalékként várakozott ez idáig. Most már elmondhatja magáról, hogy rajthoz fog állni harmadik Olimpiáján.

2008. júl. 20. 20:52 - írta kuttor.csaba Most érkezett a hír, hogy bár Tiszaújvárosban remekül szerepelt, az osztrákok mégsem nevezik második férfi versenyzőjüket (az első Ágoston Szabi...) az Olimpiára! A helyére máris betették a brazil Moreirát. Tudtam, hogy az első várólistás biztos, hogy mehet, és ez be is jött. Sajnos én csak a harmadik vagyok, illetve most már második! Várok hát tovább, közben azért készülve a betervezett ETU kupákra, Poznanra és Egridirre, de most már figyelnem kell az olimpiai hírekre is. Elvileg a következő versenyző, akit behívhatnak sérülés esetén, az ukrán Gluschenko. Róla ellentmondásos hírek vannak. Valaki úgy tudja, hogy nem igazán készül, inkább olyan vakációs üzemmódban van most, más szerint meg alig várja, hogy behívják. Jó lenne valami biztosat tudni róla! Hogy miért érdekes ez? Mert a belga Peter Croes állítólag sérült, és bár reménykednek a gyógyulásában, a hírek szerint a későbbiekben várható, hogy visszalépnek. Nos, ukrán barátunk nélkül én jönnék soron, vele meg első várópozícióba kerülnék. First loser nem akarok lenni! Azaz az lenne a legrosszabb, ha úgy nem mennék Pekingbe, hogy egy helyre voltam végül tőle! Négy hét még sok idő, remélem végre jóra fordulnak a dolgok.

2008. júl. 7. 19:08 - írta kuttor.csaba Azaz a hétvégén összecsapok Benőcs Zolikával… Hatalmas csata lesz, korszakos küzdelem. Főleg, hogy most baromira rákészültem. Azt hiszem kábé másfél hetem volt, hogy szokjam a hosszúkat, meglátjuk ez mennyire sikerült… Már látom a másnapi cikkeket a szemem előtt: Szváziföldtől - Alaszkáig, Kamcsatkától – Húsvét-szigetekig minden média a két harcos hatalmas teljesítményétől lesz hangos  Na félre a tréfával! Ki kell találnom valami taktikát, mert gyanítom, hogy az úszáson kívül nem vagyok erősebb kónusztépő barátomnál. Arra gondoltam, hogy az elején bekezdek, mint állat, de arra figyelek majd, hogy Zotya be tudjon állni lábvízre. Ekkor váratlanul balra-jobbra fogok úszni majd, és mivel az ellenfél nem akar majd kiszakadni, folyton követnie kell. Természetesen mindig iszonyúan meg lesz lepve, hogy már megint a másik oldalon úszom. Két hatalmas előnye lesz ennek! Egyrészt idegileg kikészül, de minimum felpaprikázódik, másrészt a nyaka várhatóan a sokadik jobbra-balra nézés után rettenetesen be fog állni! Az úszás második felében így is ellépek majd, tetézve 53/11 dühét és tehetetlenségét. Várhatóan telesírja majd a szemüvegét, amitől akut kötőhártya gyulladása lesz, mely innentől végig zavarja majd. A depóban iszonyatosan gyors leszek, míg a mellettem öltöző Zolikának lehajolva meg kell majd küzdenie az én otthagyott, előtte gondosan nejlonszatyorban érlelt futócipőm illatával. Ettől fontos másodperceket remélek, a mentősöket is beavatom majd, hogy az garantált ájulásból való újraélesztéssel ne igyekezzenek annyira! 53/11 észlelve aztán hatalmas hátrányát, erőn felül fog tekerni, hogy befogja „Kutyát”. Ez persze lehetetlen vállalkozás lesz, mert a kanyarokban véletlenül a kulacsaimból étolaj fog a földre löttyenni… Sok bukás lesz sajnos… de 53/11 biztos nem adja fel, és sokadszorra is felpattan vérző karral az enyémre kísértetiesen hasonlító Trek bicójára, mely addigra már össze vissza lesz karcolva, bandázs leszakadva, váltó elferdülve… Ezt 53/11 egy újabb sírógörccsel fogja tudni csak feldolgozni, ami csak rosszabbít egyre zavaróbb kötőhártya gyulladásán… Lassan elérkezünk a futáshoz, de még mindig „Kutya” vezet, sarkában a könnyező, kissé sántító, több sebből vérző 53/11-el. Ekkor már, a rengeteg edzés ellenére én is fáradni kezdek valószínűleg, és Zolika esetleg úgy érzi majd, hogy lehet esélye. Arra ez esetre, ha utolérne, rengetek kutyás, rendőrös és talán szőke nős viccel készülök! Terveim szerint hasizomgörcsöket és újabb sírást idézek nála elő, és amikor majd vinnyogva, görcsökbe rángatózva a földre rogy, elindítom rettenetes hajrámat. Remélhetőleg nem ér utol még egyszer, és akkor ezt a fair, gyönyörű, felemelő, sportszerű küzdelmet én nyerem! Majd elnéző pillantással, bátorítóan veregetem meg a vállát a célban, természetesen többször belecsapkodva friss sebeibe…  Nos, ha mégsem így történne, akkor valószínűleg tényleg sportszerűen versenyeztem, és 53/11 elvert, mint jég a határt, én meg beszakadtam, mint a jég, és a dobogóért küzdve szederjes szájjal értem el a „finish line”-t…

2008. jún. 15. 17:21 - írta kuttor.csaba Sokan kérdezhetik a szombati ETU kupa után: Ez meg mi volt?! Hát ez az volt, hogy a lábam nem kívánta még a mozgást. Pontosabban lövésem sincs egyelőre, hogy miért olyan a lábam még mindig, mintha egy úthenger ment volna át rajta, de tény, hogy körülbelül úgy éreztem magam az első bringa kilométereken, mintha épp beértem volna a kanadai VB céljába. Állandó görcshatáron lavíroztam. Az úszásra ez nem nagyon nyomja rá a bélyegét, ezért ebben a számban semmi szokatlan nem történt, második helyen abszolváltam. Végig egy szlovák srác fenekén utaztam, akinek a neve:Varga. Próbáltam is vele kommunikálni, de szavaim falra hányt borsók voltak, mert egy mukkot sem értett magyarul. A végén rátett egy lapáttal a fiú, aminek eredményeképpen nem csak én, de mögöttem még jó páran megszakadtak, így adott volt a feladat: szökni kell! Ezt kezdetben hárman oldottuk meg:Varga, a horvát Cubric és jómagam. Már ekkor éreztem, hogy ezt nem nagyon kellene erőltetni, mert nem tudok úgy vállalni, ahogy az elvárható lenne, és csak az energiánkat pazaroljuk. Ennek szellemében szépen le is lassítottunk, és bevártuk az üldözőket. Egy 15 tagú boly alakult ki, amiből Balogh Lőrke egyszer csak eltűnt, míg Pocsai Balázs bukott. Maradt tehát egy 13tagú társaság, amely innentől elég jól összedolgozott. Elsősorban az ausztrál Halverson és Cubric nyomta vaddisznó módra, de azt hiszem – görcs ide vagy oda – én is kivettem a részem a munkából rendesen, plusz a koordináló szerepet is felvállaltam olykor, ha lankadt a harci szellem. Végül több mint egy perces előnnyel kezdhettük a futást. Ez nem tűnt túl soknak abban a tudatban, hogy mögöttünk több nagy futó is volt. Dmitry „Gyima” Gaag, Elvery, Lipták „Lipi” Tomi de akár Fecskovics „Fecsó” Attila is felérhet ilyen messziről. Valószínűleg a hideg víz, és a kánikulának egyáltalán nem nevezhető hőmérséklet is az oka volt, hogy elég lassan közeledtek ránk. Én az ötkörös futópálya pálya első körét még a második helyen hoztam, hét másodperccel Halverson mögött, de aztán kezdett egyre komolyabban görcsölni a combom, ezért vissza kellett vegyek az iramból. A kanyarok és fordítók dühítően lassan mentek csak. 6-7 kilométerig gyakorlatilag az orromon vettem a levegőt, annyira nem tudtam kifutni magam, de aztán 19-re lapot kellett húzzak, különben félő volt, hogy a top10-ből is kicsúsztam volna. A negyedik körben elindultam, ami arra jó volt, hogy majdnem elmentem Gyimával, visszaelőztem Cubricot, és 9km-nél a hatodik helyen fordultam. Sajnos ebben a helyzetemben hajrára legkevésbé sem voltam alkalmas, így a felzárkózó Elvery, Lipi, és Faldum Gabi könnyedén előztek be. A kilencedik hely egyértelműen csalódás, főleg, hogy ezt az ausztrál srácot idén többször lefutottam, Dél-Afrikában például több mint egy perccel… Mindazonáltal keringésben úgy érzem, rendben vagyok, így ha az izomzatom kipiheni az idei 11 versenyt, és végre visszaállok a kanadai időről magyarra, akkor a hétvégi bardolinoi versenyen címvédőként nem fogok rosszul menni. Meg kell még említeni két magyar nagy menését. Mind Bajai Peti harmadik helye, mind Rendes Csabi ezüstje a kellemes meglepetés kategóriájába esik, kőkemények voltak, mint a Rolling Stones! Utóbbi eredménye miatt különösen boldog és büszke vagyok. Bár már az UTE színeiben versenyez, de tudni kell, hogy három évig volt tanítványom, és lakótársam. Fizikailag még ennél is több van benne, és úgy látszik, kezd fejben is összeállni a versenyzése. A londoni Olimpiára egy tuti emberünk lehet….

2008. jún. 13. 14:37 - írta kuttor.csaba A világbajnokság után kicsi, de lelkes csapatunk hazatért Vancouverből. Idén nekem már a nyolcadik rövid távú versenyem volt a VB, de úgy tűnik egy ilyen igénybevétel nem hasonlítható más versenyekéhez. Mindenkinek van valami kis nyavalyája, nekem a verseny alatt görcsölgető bal combom nem túl fitt még mindig, továbbá a többiekkel egyetemben a hátamban találhatók kőszerű képződmények. Utóbbi kialakulásában valószínűleg szerepet játszott a 11fokos víz, és az emiatt kialakult görcsös úszóstílus. Hétfőn indultunk haza Kanadábó, amiből keddi érkezés lett, tehát a balatonfüredi ETU kupa előtt maradt három nap a regenerálódásra és a felkészülésre. Én úgy döntöttem, hogy ami nem megy, ne erőltessük… Vállaltam egy úszóedzést, egy kerékpározást és két futást. A három napon összesen… Most egyelőre azon mesterkedem, hogy a bioritmusomat a régi mederbe tereljem. Első nap még jól ment az alvás, de utána hajnali 3órakor nyugodtan összehozhattunk volna egy körtelefont a többi VB résztvevővel, így Nógrádi „Nógi” Tamással vagy Török „Dusi” Alfréddal. Tegnap hátba támadtam a szervezetem! Éjfél után feküdtem le – sokat segített egy pókertorna… - és mindjárt ment az alvás délig. Szerintem most már rendben lesznek a dolgok. A szombati mezőny nem tűnik olyan bivalyerősnek, bér kétségtelen, hogy sokan vagyunk, ami azért okozhat majd meglepetést. Szerintem a top10ben több magyar is lesz, remélem velem együtt. A következő hét is a „no training” jegyében fog eltelni számomra, de azért zsigerből megcsinálom a „kötelezőket”! Szerdán egyik kedvenc versenyem következik majd, a ljubljanai szupersprint, hétvégén pedig valószínűleg visszatérek Bardolinoba. Címvédésről így szó sem lehet, de egy kellemes helyszínen jót fogok versenyezni. Aztán elkezdem a felkészülést a tiszaújvárosi VK-ra, ami most egyik főversennyé lépett elő nálam.

2008. jún. 5. 21:34 - írta kuttor.csaba

 

Nem tudom, kinek volt az ötlete, hogy ilyenkor Vancouverben legyen VB, de most iszonyatosan csuklik az biztos. Anyukáját is sokan emlegethetik… A napot változatlanul nem láttuk még kedd óta, de most már erős a gyanúm, hogy itt nincs is nap. Csak valami optikai csoda folytán lesz világos, meg aztán sötét. Gyakorlatilag non-stop esik az eső, ha mégsem, akkor pillanatok alatt ellepik az utakat az edzeni próbáló triatlonosok. A tengerben is próbálkoznak az úszással a kollegák, és ennyi fájdalmas arcot egy helyen még nem láttam. Pontos adatot nem tudok, de az biztos, hogy minden idők leghidegebb triatlonos úszása lesz itt. Szerintem 12foknál biztos, hogy nem több. Erre utal, hogy a halászmadarak sem merik bedugni a fejüket a víz alá, illetve az öbölben a fókák is csak hátazva közlekednek. Nekem 5 percembe került, amíg a mellúszásból végre gyorsra tudtam váltani. A fejemet belemártogatni komoly fizikai fájdalom volt. Gyakorlatilag nem bemelegítésről, hanem lefagyasztásról van itt szó. Legalább 10percet kell majd rajt előtt a vízben tölteni, hogy a hideg víz már ne limitálja az úszásomat.

A bringás pályát elég körülményes lesz bejárni, mert az ilyenkor a város szerves részeként elég forgalmas, de pesti legény lévén ez nem nagyon fog zavarni. Ma leteszteljük azt is. Állítólag van benne egy San Francisco-s hullámos emelkedő. A hegy nekem nem kenyerem, de ha nem hosszú, akkor okos helyezkedéssel, meg úgynevezett lemorzsolódós technikámmal remélem, hogy ki tudom majd bekkelni ezeket a szakaszokat.

Arra már most felkészítem a lelkem, hogy valószínűleg a lábfejemet legkorábban a célba érkezés után órákkal fogom érezni. Nincs is ezzel semmi baj, max kicsit kellemetlen. Ellenben a junioroknál többen vettek termo ruhát a mezük alá, ami elég jó ötletnek tűnik annak fényében, hogy sokan közülük elöl értek be. Holnap megpróbálok beújítani egy jó feszes hasonló cuccot, és ki is kell majd próbálni, hogy nem zavarja-e irgalmatlan vállizmaimat a működésben. Ha minden ok, akkor remélhetőleg sokat fog segíteni abban, hogy ne hűljek le verseny közben, mert hidegben elég csúnyán el lehet éhezni a hőtermelés okozta plusz égetés miatt. A szokásos kettő helyett éppen ezért például négy gélt fogok megenni a versenyen.

Mindentől függetlenül egyébként nekem talán ez az idő az egyetlen esélyem, hogy hozzam a kvótát. Ezeket a körülményeket nagyon sokan képtelenek elviselni! Együtt öltöztünk úszás után például egy mexikóival, aki úgy vacogott, hogy nagy együttérzéssel kielemeztük együtt, milyen mocsok hideg a víz. Aztán mi felöltöztünk, elindultunk hazafelé, amikor észevettük, hogy a koma még be sem ment… akkor vette még csak fel a neoprént… Gondoltam, valahogy lefilmezem, amikor bemegy! Hatalmas lehetett…. Na, neki a verseny új élményeket fog okozni, az biztos! Ami már nem annyira biztos, hogy elér a célvonalig. És lesznek még ezzel páran hasonlóan. Én magamat nagy túlélőnek tartom, szóval maga a hideg miatt nem fogok rosszabbul menni, mint egyébként. A megcélzott top 25-ös eredmény nem túl reális sajnos, de ilyen körülmények között kezdek optimista lenni. Hógolyózásban nagy vagyok…

2008. jún. 4. 4:28 - írta kuttor.csaba

 

Úgy tűnik a triatlon, mint állóképességi sport igénybevételei közé egyre inkább beletartozik az utazás is. Lehet egy versenyző remekül felkészített egy-egy versenyre, ha nem megy neki az átállás vagy túlzottan megviseli maga az utazás, akkor nem biztos, hogy tudása legjavát fogja nyújtani az adott versenyen. Így van ez főleg azoknál a triatlonistáknál, akik Olimpiára szeretnének kijutni. Nekik a mostani gyilkos, és szerintem rettenetesen rossz szisztéma szerint évente legalább tízszer kell utazniuk, legtöbbször egymást követő hétvégén lévő versenyek között…

Ezt a kihívást most az egész magyar csapat megtapasztalhatja, hiszen mindenki, aki most versenyzőként kiutazott Vancouverbe, részt vett a hétvégi klubcsapat OB.-n. Annyival még meg lett fejelve a dolog, és erre talán azért lehetett volna gondolni előtte is, hogy a vasárnap délutáni futamok után mindenkinek még otthon is utazni kellett egy csöppet, majd bepakolni, és reggel újra utazni – vidékieknek nem is keveset – a reptérre, ahonnan az egyik legkorábbi 6:35-ös géppel kezdődött a repkedés Kanada felé. Talán jobb lett volna picit későbbi járatra foglalni, akkor az éjféltájban végző, és lefekvő versenyzőnek nem kellett volna négykor kelnie (valakinek még korábban), és még egy délelőtti úszás is belefért volna, ami segített volna az előző nap elfáradt izmok regenerálásában, a bent ragadt sav eliminálásában…

Ráadásul így kiértünk ugyan délután kettőre, ami remek, de annyira romon voltunk, hogy mozdulni nem tudtunk. Sokan megpróbálkoztak futásnak nevezett vánszorgással, de nekem mire ez az elhatározás tettekben is megmutatkozhatott volna, elájultam.

Reggel 5kor tértem magamhoz. 

Semmi értelme nem volt. Ugyanazt láttam, mint megérezésünk óta folyamatosan. Szakadó esőt. Állítólag ez a világ egyik legszebb városa. Ezt még nem tudjuk megerősíteni, mert nullát lehet látni belőle. Amúgy meg imádom ezt a szót, hogy állítólag! Az ember azt ír utána, amit akar. Leellenőrizhetetlen. Hiszen nem tudjuk, hogy ki állítja J

Az utazásunk egyébként flottul zajlott, bár pechünkre a Malévval ellentétben a Lufthansa járatok rendszerint tele vannak, így elfeküdni, lazítani, aludni nem nagyon lehetett. És úgy tűnik a Lufthansa az elhízott népesség megregulázásában is főszerepet akar vállalni, mert a felszolgált ételadagok bosszantóan kicsire sikerültek. Nekem kezdetben a hosszú járaton, Frankfurtból Calgaryba még úgy tűnt szerencsém is van, hiszen a középső hármas sort csak egy komával kellett megosztanom, és a középső üres helyre a karfát felcsapva időben jeleztem is az elfoglalási szándékom. Úgy látszott ez a dolog rendben is van, de aztán egy hegyomlás, exfavágó öregembert láttam felemelkedni előttem két sorral, aki aztán kaján vigyorral igyekezett magát betuszkolni közénk, mondván nem működik neki a TV-je. Letöröltem könnyeimet, és próbáltam az így kialakult pozíciómban, azaz 45fokban balra dőlve elaludni. Kevés sikerrel… Néha-néha odapislantottam, hogy élvezi-e az új TV-jét a fater, és három órán keresztül azt láttam, hogy az air show-t nézi 10 centiről. Na ezért aztán baromira át kellett ülni! Az air show az a csatorna, ahol azt mutatják percenként váltogatva, hogy mennyivel megy a gép, milyen idő van kint - irgalmatlan érdekes, hogy mínusz 60… - és egy Nagy-Britannia méretű repülőikon mozog előre egy milliméterenként. Azt hittem megőrülök. Ráadásul az öreg víz helyett is mindig viszkit kért, plusz az emésztésével sem volt minden rendben… ennyi galamb egy ilyen pici légtérben még sosem volt…

Az utolsót akkor engedte el, amikor megállt a gép, és én pont a fenekénél matattam a kis zsebben, hogy ne hagyjak ott semmit. Egy jó oldala ennek is volt biztos. Remek hypoxiás edzést végeztem, ami még kamatozhat a VB-n.

2008. máj. 30. 23:07 - írta kuttor.csaba Majdnem bomba csapattal állunk ki. De aztán mégsem. Ami tuti, hogy a bomba formában lévő Kis Gyuszi, a táltos lábú Bogdány Kenéz, illetve az edzéskirály, de a „most jól megmutatom” Fegyver Peti és jómagam ott leszünk. Ez pont egy fővel kevesebb, mint az ellenfelek csapatai. Azaz a Debrecennel és a TVK-val szemben újra túl nagy a hendikepünk. Sem olasz légiósunk nem ér rá, sem Ágostos Szabi nem vállalja VB előtt a szereplést. Így szerintem a harmadik helyért fogunk küzdeni a Budaörssel meg a Bajaiakkal. Nem is tudom, mikor nem voltunk utoljára dobogón… Nem kellene lecsúszni most sem! Mellettünk van egy remek B csapatunk is! Polonyi Balázs, alias „Ica” mellett Zahorecz „háromórás maratont akarok futni” Zsolt, Képes „ha egyszer belendítem a testem” Gergő illetve Alföldi „letájboxollak” Zoli - aki civilben RTL Klubon sztárbemond – fognak küzdeni. Zolival az lesz a baj, hogy úszásban borzalmasan vissza fogja húzni a lábszárán található bozont, így az 1:50-es százak helyett csak a 2percesek valószínűek. Ez Icának szerintem jobban fog fájni, de majd mellezik legfeljebb. Utána viszont nagyon meg fognak iramodni a tervek szerint. Bár Alföldi úr kedden kapta meg tőlünk vaci új Orbea keróját, amin feltehetőleg azóta sem ült, a fickó olyan kemény, hogy szabadidejében radiátorral harmonikázik, tehát a 20kili bringát lepörgeti edzés nélkül is. Valószínűleg Icának itt a homlokát majd kikezdi a szél, de neki ez egy jó edzés lesz. Futáson aztán borzalmas hajrá várható a fiúktól. Háromórás maratont futó Zacsi megiramodik, mellé beáll majd Ica, szintén nem kis testével, és mögöttük megbújó Alföldi úr simán keni majd a 3:30-as ezreket. De ha nem így lesz, az se baj!:D A lényeg, hogy jól érezzék magukat, és a triatlonnak meg ugyebár klubunknak egy kis plusz hírverést csináljanak. És akkor még nem beszéltem női sorunktól! Őszintén mondom, hogy meglepetést, azaz dobogós helyezést várok tőlük. De mi mást is mondhatnék, amikor az exolimpikon Góg Anikó, az úszó-futó gép Danka Olgi, az elnyűhetetlen Svéd Ameli illetve a még csak 17éves Boros Zsófi alkotja csapatunkat. Óvatos úszás után hosszú hajrát nyitnak majd. De ha nem, assebaj…

2008. máj. 24. 22:16 - írta kuttor.csaba

 

Megjöttünk Madridba. Az út rövid volt, de nekem most már hagyományosan a 2-3 órás repülésektől is úgy bevizesedik a testem, hogy ilyenkor hasonlítok Stark Tibire, miután kinyomta szakításban a 200kilót. Valószínűleg ebbe azért most az is belejátszott, hogy eredetileg nem erre a világkupára, hanem a vancouveri VB-re készültem. Így a múlt hetem főleg aerob jellegű, hosszabb edzésekkel telt, míg ezen a héten csütörtökig még minden komoly edzést elvégeztem, amit elterveztem korábban. Tökéletes formaidőzítésről tehát nemigen beszélhetünk. Pénteken reggel kis átmozgató úszás, míg ma némi kerékpározás szerepelt a programban. Érzésre egyelőre borzasztó, de nem is ma kellett versenyezni. Hála Istennek…

Kint van a versenyzők közül a két lány, akinek még esélye van kvótát szerezni, azaz Szabó Zita és Walkó Andi. Mellettük kísérőként Papp Zsolt van jelen, aki Zita edzője, és az eredetileg egyágyas szobáját kicseréltük egy kétágyasra. Összebútoroztunk hát, ami így utólag talán mégsem volt valami óriási ötlet. Zsolti bá’-nak ugyanis megvan az a rossz szokása, hogy éjjelente elég csúnyán dorombol. Állítólag hason nem csinálja, de ezt sosem tudjuk meg, mert őt eddig még csak háton fekve láttam aludni. Akkor pedig rettenetesen berezegteti a levegőt.

Zsolti bá egyébként egészséges életmódot folytat. Némi bagó közben naponta lecsúszik neki 5-10 kávé is. Szerintem ennyi koffein holnap az egész mezőnyben összesen nem lesz, de orvosi csodaként simán túlél minden napot. Tegnap este egy pozitívuma volt ennek az életmódnak. Lement még 10órakor vacsizni úgy fél kiló sonkát a sarki henteshez, amiből nekem is hozott egy kis kóstolót. A sonka jó volt, a hozzá járó kenyeret meg szépen lehelyeztem az ágy mellé. A hangyáknak is kell valami… Nos, amikor úgy 11 magasságában belekezdett a dorombolásba, először valami papír után kapkodtam, de aztán isteni szikraként inkább a kenyérből formáltam csinos kis füldugókat, és gyömöszöltem a fülembe. Hihetetlen, de működött! Szerintem 100 decibel feletti hangerőt ennél jobban semmi sem tompított volna… egyszer hajnalban a füldugómat is túlüvöltötte, de akkor kapott egy oldalast könyökkel, és rögtön rend lett. Ma estére ennek ellenére ki kell találjunk valamit, mert nem olyan kényelmes egy fél zsömlével a fülemben aludni, meg holnap azért mégis csak egy VK lesz, vagy mi a fene. Szóval lehet, hogy Zsolti bá’-t száműzöm a fürdőbe, mert az akkora, hogy simán be lehetne tenni az ágybetétet. Na ezen még estig dolgozom, aztán meglátjuk. Legfeljebb leszaladok egy péksütiért a sarokra…